Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 28., szombat

SZENT MAILLÉ JANKA-MÁRIA



Szent MAILLÉ JANKA-MÁRIA
 III. r. 
(1331-1414)
 Jeanne-Marie de Maillé* forangú francia családból származott. 6 éves korában karácsony éjszakáján a Szűzanya megmutatta neki a Kisded Jézust. 12 éves korában szüzességet fogadott. Szülei és egyik nagybátyja ekkor már kiszemelték számra a leendő férjet: Robert de Sillé bárót. Ő azzal a föltétellel fogadta a házasság tervét, ha volegénye megígéri, hogy önmegtartóztatásban fog élni vele. Robert, aki gyermekkori pajtása volt, ebbe bele is egyezett. 1348-ban volt meg az esküvő. Békében, megértésben éltek, s mindketten buzgó segítői voltak a betegeknek s egyéb rászorulónak. Janka ekkoriban lépett be a ferences III. rendbe. Közben a francia-angol háborúban Sillé báró súlyos sebesülést szenvedett, fogságba került és meghalt. A 31 éves özvegytol férje rokonai elvettek mindent, ami a házasság elott férjéé volt, így Janka anyjához volt kénytelen költözni. Övéi újból férjhez akarták adni, de ő ellenállt. Tours-ba, Szent Márton városába költözött, s közel a ferencesek kolostorához egy szűk lakásban húzta meg magát. Életét ezentúl Isten és felebarátai szolgálatának szentelte. Szegényesen élt, vezekelt a bűnösökért. A Szent Márton kórházban látogatta a betegeket, beszélt nekik Jézus tanításáról, erényekről, a szentek példájáról. Egyesek mindezt nem jó szemmel nézték, bolondnak tartották, s valósággal elüldözték a kórházból. Egyszer valaki az utcán úgy hátbadobta egy kővel, hogy mozgássérült lett. Ferences lelkiatyja meg volt róla győződve, hogy Janka imádságos, misztikus lélek, talán csodatevő is, de független fouri hölgy, aki tartja a kapcsolatot rokonaival; tehát hagyta, hogy szabadon látogassa rokonait s eleget tegyen zarándok vágyának. Tours városa volt továbbra is a fix pont, ahova újra meg újra visszatért azalatt a 27 év alatt, ameddig özvegyként Tours-ban élt. Nagy gondja volt az Egyház egysége. Sok zarándokútja ezt a célt szolgálta. Beszélt VI. Károly királlyal is ez ügyben. Tours városban halt meg 82 éves korában. Halálakor arca visszanyerte fiatalos szépségét. Klarissza ruhában temették el a ferencesek templomában. IX. Piusz pápa 1871-ben avatta boldoggá.
II. János Pál pápa tanítása a kereszténység egységéről:
„A Szentlélekhez való hűség belső megtérést és buzgó imádságot követel. Imádkozzunk azért is, hogy a jogos türelem, mellyel várjuk Isten idejének eljövetelét, ne változzon tétlen belenyugvássá a hitbeli szakadás fennálló helyzetébe.”

Imádság:
Istenünk, te Boldog Jankát arra késztetted, hogy szüzességét a házasságban is megőrizze, özvegyen pedig az imának, jócselekedeteknek, zarándoklatoknak szentelje életét. Közbenjárására segíts bennünket, hogy földi zarándokságunk után a mennyei hazába jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése