Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. március 23., hétfő

Nagyböjti kalendárium 34.



Nagyböjti kalendárium – március 23.


Az idei nagyböjtben a megszentelt élet évéhez kapcsolódva korábbi századokban élt és köztünk élő, ismert és kevésbé ismert szerzetesek gondolatait idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„A szegénység eléri, hogy az ember jobban meghallja a Szentlélek hangját, azaz jobban megérezze sugallatát, azáltal, hogy eltünteti az akadályokat. Az imádságot is hatékonyabbá teszi Isten színe előtt, mert meghallgatta Isten a szegények imádságát. Lehetővé teszi, hogy akadálytalanul járjunk az erények útján, mint egy vándor, akit minden tehertől megszabadítottak. A szegénység megszabadítja az embereket attól a szolgaságtól, amely a világ oly sok nagyja között el van terjedve, akikben minden a pénznek szolgál és engedelmeskedik. A lélek szegénysége eléri, hogy eltöltsön minket minden erény, mert a földi dolgok szeretetétől üres lelket annál inkább betölti Isten és az ő ajándékai.” (Loyolai Szent Ignác)
Istenünk, a te mérhetetlen kegyelmed gazdagon elhalmoz minket minden áldással. Kérünk, vezess át bennünket a régiből az új életre, hogy készen találj, amikor megnyitod előttünk dicsőséges mennyei országodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése