Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 3., kedd

Évközi 31. hét kedd



Évközi 31. hét kedd


Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt”
 
Szent Pál apostol igeliturgiai levélrészletben a filippi híveket és velük együtt minket is arra biztatott, hogy Krisztus Jézus példája szerint szeressük és mindenben ápoljuk a közösségünk előnyeit, javát. Ehhez szükségünk van alázatra is, hogy ne tolja föl önmagát senki a közösség fölé, viszont ha valakit az utolsó helyről maga a Család Ura invitálja feljebb az „ülésrendben”, az fogadja alázattal a közösség szolgálatára. Ehhez a gondolathoz idéztem Jézus szavait is. Az előírt szent lecke Pál apostol gyönyörű gondolatsorát idézi: „Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt” (Fil 2,5) Amikor emberek versengenek valami magasabb vezetői posztért, kisebbként, alacsonyabbról törekszenek felfelé. Jézus onnan felülről való, Ő a végtelen Isten, természete szerint mindenek Ura. Mindezt figyelmen kívül hagyja, lemond elvehetetlen méltósága hangoztatásáról, és ezzel érdemli ki, hogy emberségét is az isteni trónra emelheti. „Krisztus Jézus, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember” (6-7) Már ez is óriási alázatot követelt az Isten Fiától. Harminc éves koráig édesanyján és nevelőapján kívül földijei sem sejtették, és gyönyörű beszédén megdöbbenve botránkoztak: Ki ez?„Nem József fia ez?”(Lk 4,21) Mikor csodáit látták, hallgatói magasztalták, népe hivatalos vezetői Belzebub barátjának nevezik (Lk 11,15) A főpap pedig istenkáromlónak minősíti (Mt 26,65) „Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) Mit érezhettek tanítványai, akik szerették őt és ott álltak keresztje alatt, sajnálták, de vívták hitük harcát: Vajon Ő valóban Isten Fia? És ekkor megszólal a Megfeszített: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) Ettől kezdve édesanyján kívül mindenki elvesztette Jézus istenségébe vetett hitét.„Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt”(Lk 24,21) Az emmauszi tanítványainak feltámadása délutánján kezdi megmagyarázni: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek arra, hogy elhiggyétek mindazt, amit a próféták mondtak!” (25)„Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr! Az Atyaisten dicsőségére” (Fil 2,9-11) „Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják” (Lk 14,11) Nem csak szóval, de tetteivel is garantálja ezt Jézus. Ez a krisztusi alázat emeli fel és köti össze hívő magyar népünket is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése