Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 7., szombat

Veres András megnyitotta a jubileumi Szent Márton-évet Szombathelyen



Veres András megnyitotta a jubileumi Szent Márton-évet Szombathelyen


Szent Márton a békesség emberévé vált egy békétlen világban, békétlen emberek között – mondta Spányi Antal székesfehérvári püspök november 7-én a szombathelyi székesegyházban. Veres András püspök, az MKPK elnöke a Pannóniában született szentre emlékező jubileumi évet a szentmisén nyitotta meg.

Bennünk van a vágy a szép után, a jóra, az igaz megtalálására, de annyi negatív hatás, befolyás ér bennünket, hogy mindez belső harcra hív minket. A szentek ebben adnak kipróbált tanítást – hangsúlyozta szentbeszédében Spányi Antal.

Szent Márton olyan korban élt, olyan családba született, amelyben sok lehetőség volt számára, amelyek sikerrel, hírnévvel, nagysággal, olykor hatalommal kecsegtették – fogalmazott a püspök. Ő azonban nem engedte, hogy lelkét a közgondolkodás sodorja, mélyen kereste az igazságot. Hosszú kutatás után az egyházban, a keresztény tanításban, Krisztus örömhírében találta meg. Megtalálni és megismerni az igazságot részben egy pillanat műve is lehet, de hogy megérjen, ahhoz hosszabb idő kell. Szent Márton is hat éven át volt katekumen, mert egyre inkább el akart mélyedni a tanításban, amelyről érezte, hogy az az igazság – mutatott rá Spányi Antal.

Az igazságot életünk vezérlő elvévé tenni: erre tanít Szent Márton – folytatta beszédét Spányi Antal. Szent Márton nem személytelen igazságra talált rá, hanem személyesre, az Istennel való találkozásban. Az ember nem találhat önmagára, nem válhat azzá, amivé Isten terve teszi, ha nem tud Istennel találkozni, ha nem tudja létét Isten jelenlétében élni. Szent Márton ezt megértette, ezért lehet az isten- és emberszeretet csodálatos példája – mondta a székesfehérvári főpásztor.
Márton felismerte, hogy Istennek nem lehet csak valamit adni magunkból, hanem teljes egészében önmagát kell adnia, ezért is tudott egy békétlen világban, békétlen emberek között a békesség emberévé lenni. Bár üldöztetésben volt része, mint sokaknak, akik megmaradtak a hagyomány útján a korban, sohasem perlekedett Istennel, hanem az odaadottság és a befogadottság örömében élt – világított rá a püspök.

Hogyan tudott békét vinni az emberek közé? Feljegyezték, hogy élete vége felé mint Tours-i püspök azt a hírt kapta, hogy valahol felütötte fejét a békétlenség. Ekkor nem odaküldött valakit vagy odaüzent, hanem ő maga kerekedett fel, hogy összebékítse a haragosokat. Szent Márton tanítványaiban az élt, hogy ő egy olyan atya vol, aki mindig össze tudta békíteni őket.
Ebben a világban, ahol minden relatívvá kezd válni, legyünk képesek az isteni igazságot, az isteni szeretetet keresni, Isten békéjét befogadni és továbbadni – hívta a híveket szentbeszéde végén Spányi Antal.

A szentmise végén Szent Márton alakját fohászok segítségével idézték fel Veres András szombathelyi megyéspüspök vezetésével a szent ereklyéjét őrző mellékoltár előtt. A szertartás zárásaként a megyéspüspök ünnepélyesen menyitotta a jubileumi Szent Márton-évet. Szent Márton örökségét jobban megértve szebb és jobb jövő köszönt ránk – fogalmazott Veres András.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából meghirdetett jubileumi évhez a magyar kormány is csatlakozik, az állami Szent Márton-év január 1-jén veszi kezdetét.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése