Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2015. november 7., szombat

MAGNÉZIAI SZENT LÁZÁR



Szent Lázár atya

A kisázsiai Magnézia városában született. Már gyermekkorában kitűnt jóságával, szelídségével és együttérzésével a szegények iránt. Egész életében ékes volt önmegtagadásaival. Fiatal korában elzarándokolt a Szentföldre, hogy a szent helyeket felkeresse. Palesztinában, Szent Szabbász kolostorában 10 évet töltött el. Szent élete miatt a Papság kegyelmében is részesült. Ezután Efezus közelében felkereste a Galéza hegyet, ott Krisztus feltámadásának tiszteletére kolostort alapított, ő maga pedig egy oszlopon vezekelt. Testét a lélek szolgálatának vetve alá, sok lelki harccal törte meg testi szenvedélyeit. Isten megajándékozta őt a jövendölés és jövőbe látás adományaival Sok istenfélő ember kereste fel, hogy lelki vezetése alatt éljen. Isten előre megmondta halála idejét, de a testvérek kívánságára, lelki javukra, meghosszabbította életét még 15 évvel. Amikor eljött halála ideje, sok jó oktatással búcsúzott el vezeklő társaitól, és 1053-ban elhunyt, 72 éves korában. Ereklyéi sok csodás gyógyulást adtak még a halál után is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése