Az Irgalmasság Szent Éve 90.

Az isteni irgalmasság arculata - Harmadik elmélkedés

Jézus mindenütt és mindenkivel szemben úgy mutatkozik be, mint az irgalmas Főpap, aki elhozza a gyarló földi emberekhez az Atya által megígért bocsánatot. A gyenge embereknek tökéletes erőforrást ad, amit előjelként jelzett a zsidók negyvenéves vándorlása alatt nyújtott túlvilági táplálék, a naponta teremtett manna és fürjhús, amit a választott nép szeretett volna újra elnyerni a csodálatos knyérszaporítás alkalmával (Mt 14,13-21; Jn 6,1-59) A Biblikus Teológiai Szótár szerzői rácsodálkoznak és minket is erre ösztönöznek, amikor felhívják a figyelmünket: „Mindenben hasonlóvá akart válni testvéreihez, hogy azok nyomorúságát is megtapasztalja, akiknek mgváltására jött. Megnyilvánulásai így mind az isteni irgalmasságot tükrözik, még ha az evangélisták nem is így minősítik őket. Lukács különös gonddal domborítja ki ezt. Jézus kedveltjei a szegények: „Amikor Názáretbe ért, ahol nevelkedett, szombaton szokása szerint bement a zsinagógába, és felolvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és épp azon a helyen, ahol ez volt írva: Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét. Összetekerte az Írást, átadta a szolgának és leült.A zsinagógában minden szem rá szegeződött. S elkezdte beszédét: Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok. Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak” (Lk 4,16-22) Együtt tudott érezni egy megtört édesapával: „Ekkor odament hozzá egy Jairus nevű férfi, zsinagóga feje. Lába elé borult, úgy kérte, menjen el hozzá, mert tizenkét éves egyetlen lánya haldoklik. Még beszélt, amikor valaki ezt a hírt hozta a zsinagóga fejének: Mehalt a lányod. Ne fáraszd tovább a Mestert! Jézus így szólt hozzá: Ne félj, csak higgy! Megmenekül. Amikor odaértek a házhoz, nem engedett be senkit, csak Pétert, Jakabot, Jánost, meg a lány apját és anyját. Mindenki sírt, jajgatott, gyászolta a leányt.Ne sírjatok! szólt rájuk. Nem halt meg, csak alszik. Kinevették, mefrt tudták, hogy meghalt. De ő megfogta a kezét és emelt hangon felszólította: Leány, kelj föl. Erre viszatért a lélegzete és rögtön fölkelt. Ezután meghagyta, hogy adjanak neki enni. A szülők nem tudtak hova lenni az ámulattól” (Lk 8,40-56)