Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. február 28., vasárnap

Ferenc pápa az olasz gyáripari vállalkozók szövetségének tagjaival találkozott



Ferenc pápa az olasz gyáripari vállalkozók szövetségének tagjaival találkozott


Február 27-én, szombaton délben a VI. Pál terem történelmi találkozónak adott otthont: a Confindustria 7000 tagja hallgatta meg Ferenc pápa beszédét. A Confindustria a 150.000 olasz vállalkozást tömörítő gyáriparosok szövetsége, mely lehetőséget kért a pápával való találkozóra.


Ferenc pápa az olasz vállalkozókhoz intézett beszédében a „szövetség történetének újdonságaként” értékelte a találkozót, melyet „azért kértek tőle, hogy megerősítse őket elkötelezettségükben és hogy együtt gondolkodjanak el a vállalkozások etikájáról”, mert hiszen „együtt döntöttek arról, hogy megerősítik az értékek iránti figyelmüket”.
„Együtt csinálni” – idézte a pápa a vállalkozók „maguk választotta vezérfonalát”, mely „együttműködésre, megosztásra ösztönzi őket, hogy olyan utakat készítsenek elő, melyeket a közös felelősségvállalás szelleme szabályoz”.
A vállalkozások világában ez az „együtt csinálni” azt jelenti, hogy beruházunk olyan tervekbe, melyek bevonják a gyakran elfelejtett és mellőzött személyeket is. Ezek között első helyen áll a család, amelyekben a munkáról szerzett tapasztalat és az érte vállalt áldozat és a munka gyümölcsei értelmet nyernek. Ugyanakkor a családban nem feledhetjük el a gyengéket és az öregeket, akiknek az erejére és közreműködésére pedig még lehetne számítani. Nem is beszélve azokról a fiatalokról, akik a munkahely hiánya és a foglalkozás nélküliség miatt nemcsak a becsületes fizetéstől esnek el, hanem az őket megillető emberi méltóságtól is – hangsúlyozta a pápa .
Mindezen erőket olyan vállalkozásba kell fektetni, mely a középpontba állítja az emberi személyt az összes kapcsolatával együtt. Az „együtt csinálni” vállalkozási hozzáállás nem magányos zsenikre alapoz, hanem sokak együttműködésére, hálózatot teremt, értékeli mindenki adottságát anélkül, hogy elhanyagolná bárki megismételhetetlen egyediségét.
„A konkrét személyre figyelő vállalkozói magatartás elveszi a családapák és családanyák félelmét, hogy nem tudják az övéik jövőjét biztosítani. Ugyanakkor tud irányítani, képes meghallgatni, megosztja a többiekkel a terveket. Ez a közös cselekvés azt is jelenti, hogy a munka újabb munkát, a vállalkozás újabb vállalkozást teremt – hangsúlyozta a pápa.
Ferenc pápa idézett Laudato sí kezdetű enciklikájából, utalva arra, hogy „a vállalkozók nemes hivatása arra irányul, hogy a munka új humanizmusát és a közjót építsék. Védelmezzétek a szakmaiságot, de fordítsatok figyelmet a megfelelő munkakörülményekre is”. Végül leszögezte, hogy „a legfőbb törvény a mások emberi méltóságának a tiszteletben tartása” – mondta Ferenc pápa az olasz vállalkozók szövetségének 7000 tagjához intézett beszédében.
A Szentatya szombaton délelőtt fél 10-kor fogadta Mauricio Macri-t, az Argentin Köztársaság elnökét feleségével és kíséretével. Ezt követően Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa és az argentin Carlos José Tissera, Quilmes püspöke járult a pápa elé. Ezt követően, negyed 12-kor a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben találkozott a Confindustria hétezer képviselőjével.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése