Lourdes-i jelenések
„Ha kiáltasz, így szól: Íme itt vagyok!”
Száznegyvenhét éve, 1858. február 11.-én is már böjti
idő volt. Akkor még szigorú nagyböjt. Napi háromszori étkezés, egyszeri
jóllakással. Persze, a francia elit hivatalból nem volt vallásos, hiszen a
forradalom népe szakított az Egyházzal. A kis város, Lourdes vezetői a Café
progrès -be, a haladó kávéházba gyűltek elkölteni a tízóraijukat, uzsonnájukat,
amihez mindenki rendelte a kedvenc márkás borát.A város szegényei, köztük a
legszegényebb, üzletét-malmát elvesztett Soubirous család viszont keményen
böjtölt: nem volt semmijük, az édesapa ugyan kapott ezen a napon egy kis
munkát, elvihette a kórház használt kötszereit elégetni a Gave partjára a
Massabielle-barlang elé. De nem volt fájuk, hogy befűtsenek a város egykori,
kimustrált börtönében a szükséglakásukon. Ezért küldte el Luise Soubirous a
lányait, rőzsét szedni a Gave mellé. Bernadette nemcsak szegény és éhes
tizennégy éves lány volt, de beteg is. Ezért két társa hátrahagyja a patakparton.
Egész kis lénye egy nagy kiáltás a nyomor mélyéből Isten felé, amint a hívő
ember szegénysége is orvoslás után kiált. De mint mindig, a gazdag emberek, még
a vallásosak is sokan, hát még az önző vallástalanok, nem veszik észre Izajás
próféta oktatását arról, hogy az Istennek tetsző böjt nem más, mint segíteni a
szegényeken.(6-7) A nyomorult néma kiáltását maga s Szűzanya hallja meg: eléje
toppan egyenesesen az égből, és gyönyörű lényével kitünteti Bernadette-t.
Bernadette lesz az összekötő Isten és a világ között.
Imáinkkal, mi is azok lehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése