Az Irgalmasság Szent Éve 236.

Miután Jézus a főpapi imájában Atyjának előterjesztette kérését, hogy kapja vissza örök dicsőségét és a szenvedésben gyakorolt engedelmességért maga a kereszt legyen dicsőségének örök hirdetője, a főpapi ima így folytatódik: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most mar tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, tovább adtam nekik. El is fogadták, s ezzel elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem” (Jn 17,6-8) Amikor Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy kezéből fölvegye annak vízkeresztségét, János másnap az arrafelé sétáló Jézusra mutatott:”Nézzétek, az Isten Báránya” (Jn 1,36) András és János hallották ezt a tanúságot. Otthagyták a Keresztelőt, Jézus után iparkodtak, aki észrevette és meghívta őket szállására. Másnap András Simont, az öccsét hívta, János pedig bátyját, Jakabot. Nem Jézus hívta őket akkor, hanem az Atya,,adta”.Jézus Galileában,a Genezáreti tónál, a munkahelyükön hívta a két testvérpárt, majd még többet is a tizenkettő közé. Az egész apostoli kollégium galileai volt, kivéve a karióti Júdást, aki később árulója lett. Jézus tudta, hogy kit választott. Jézus az utolsó vacsorán így szól a választottairól: Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat” Ezt Jézus nagyon fontos jelnek minősíti az utolsó vacsorán. Jézus a jövőre is gondol:”Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. Hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”(9-11) Aki ismeri az elmúlt kétezer évet, annak nem kell magyarázni: a szeretet és a tanítás egysége a döntő.Jézus tovább rimánkodik a földön maradó tanitványaiért, hogy egyek legyenek egymással, vele és az Atyával. „Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia. Így beteljesedett az írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban”(Jn 17,12-19) A felnőtt hallgatóimat gyakran figyelmeztetem, hogy ha vitára ösztönzi őket valaki, tegyék fel nekik ezt a három kérdést: Mi a véleményük az egyről? Mi az igaz? Mi a jó? Ha a válaszuk így hangzik: az egy az, ami azonos önmagával,az igaz, azonos a fogalmával,a jó megfelel a céljának. Ha ezt vallják, akkor érdemes leülni és tisztázni a nézetkülönbségeket. Ha nem így gondolják kár az időért. Ha nem így gondoljak, de nyitottak a téma tisztázásara, akkor el kell magyarázni az Atya és a Fiú tanítását. Egy alkalommal egyik nem katolikus barátom saját mesterét idézte perdöntő érvként. Csak annyit válaszoltam: Sem az én sem a te sem az ő véleménye nem perdöntő, hanem csak a kinyilatkoztatott istené. Imádkoznunk kell, hogy ezt megtaláljuk.