Az Irgalmasság Szent Éve 238.

Négyezer évvel ezelőtt nagyot változott a világ. Az emberek mind bálványimádók voltak. Az egész emberiség behódolt Isten ellenségének, Lucifernek a bukott angyalnak és társainak. Madách Imre, igen meglátta az ősszülők bűnének veszedelmét: Isten sok éves teremtő tevékenysége után végre elkészült a szeretet csodálatos műve. Isten sárból és napsugárból megalkotta az embert. Boldog volt, hogy a végtelen kincsét, istenségét odaajándékozhatta az isteni szüléssel szült Fiának, majd a mérhetetlen közös kincset ketten tovább ajándékozhatták a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Madách talán készakarva nem magyarázza ezt hatalmas művében. Az is lehet, hogy nekem kellene újból elolvasnom Az ember tragédiája című művét. Miért? Mert a pöffeszkedő sátán hiába lesett hibát keresve. Amikor az Úr az elkészült művét, a látható világot bemutatta Ádámnak, neki ajándékozta a dúsan termő földet: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,26-28a) A sátán nem kapott semmit. Pimaszságára utal a költő, amikor az élet fájára és a jó és rossz tudás fájára néz és szónokol: „Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy Úr vagy! Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni” (Madách Imre: Az ember tragédiája) Négyezer éve ilyen mélyre süllyedt az emberiség. Bálványimádással csúfította el Isten szép világát. Négyezer éve újra szólt az Isten:„Az atya teremtette, a Fiú megváltja, a Szentlélek megszenteli a világot”Húsvét hajnalán megszületett a boldog hír Jeruzsálem hívő népének: Az Úr feltámadt! Igen, valóban feltámadt! És szaporodtak az ujjongó élmények: „ A hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme, tudtotokra adtam” (Mt 28,1-7) Márk hasonlóan ír a Jézust keresőkről: „Egymás közt így beszélgettek:Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől? De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült (Mk 16,3-5) Így ír Lukács is, csak megemlíti, hogy az apostolok „csak üres fecsegésnek tartották” (Lk 24,11) János megemlíti, hogy Mária Magdolna az üres sírhoz hívja Pétert és Jánost, majd amikor ők elmentek, a háta mögött álló Jézust a hangjáról megismerve boldogan köszönti őt. (Jn20,1-18)—Az ellenség viszont így reagált az őrök hivatalos jelentésére: „Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik: Mondjátok, hogy éjnek idején, míg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi megnyugtatjuk és kimentünk benneteket. Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt” (Mt 28,13-15)