Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. július 25., hétfő

Reinhard Marx: Keresztényként nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa életünket



Reinhard Marx: Keresztényként nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa életünket


Július 22-én este egy férfi egy müncheni bevásárlóközpontban lelőtt kilenc embert, majd önmagával is végzett. A helyi egyházmegye plébániáin közös imára hívtak a hétvégén a német katolikus püspöki konferencia kezdeményezésére. Reinhard Marx bíboros, a püspöki kar elnöke összetartásra buzdított.


München belvárosi templomaiban, így a Miasszonyunk-székesegyházban is a vesperást, a szombat esti és a vasárnap esti szentmisét – ezt Reinhard Marx bíboros mutatta be – az áldozatokért, a sebesültekért és hozzátartozóikért ajánlották fel. Reinhard Marx, a német püspöki konferencia elnöke több alkalommal is megszólalt az esettel kapcsolatban.
Ökumenikus istentiszteletre készülnek a történelmi egyházak Németországban, melyet a tervek szerint július 31-én tartanak – jelentette be a müncheni egyházmegye szóvivője, Bernhard Keller.
Július 22-én este egy Münchenben élő tizennyolc éves iráni diák egy helyi bevásárlóközpontban lelőtt kilenc embert, majd önmagával is végzett. Az áldozatok 15 és 25 év közötti fiatalok. A rendőrség jelenlegi ismeretei szerint tettének vallási indítéka nem volt, és a fiatal férfi semmilyen terrorista szervezethez nem tartozott.
Korábban, július 18-án egy tizenhét éves afgán fiú baltával és késsel támadt egy vonat utasaira Würzburgnál. Öt embert sebesített meg, ketten életveszélyes állapotban vannak. Riaz Khán Ahmadzsáj az Iszlám Állam nevében követte el a támadást, erről egy videót is közzétett.
Reinhard Marx bíboros a német közszolgálati televízióban szombaton este összetartásra biztatott, arra kérte az embereket, tegyenek a bizalom, egymás tisztelete és a szolidaritás légköréért. „Ha nem tanuljuk meg újra és újra – legyenek bár nagyon különbözőek hagyományaink, világnézetünk, vallásunk –, hogy egymással és egymásért éljünk, a terroristák és az erőszakos cselekedetek elkövetői a jövőben is a félelem, a gyűlölet és az erőszak magvait szórják szét. Nekünk erre keresztényként kell válaszolnunk.” A német katolikus püspöki konferencia elnöke konkrét feladatokat is megnevezett: imádkozni, tanúságot tenni az evangéliumról, és származástól, vallástól és bőrszíntől függetlenül a szükséget szenvedők mellé állni. Ennek vágya nem naivitás és nem is irreális.” – hangsúlyozta a bíboros. „A jövő nem az erőszaké, a gyűlöleté, az egymással való küzdelemé, hanem a reményé, hogy az emberiség nagy családja megtalálja otthonát a földön” – tette hozzá.

Marx bíboros szerint ami Nizzában, Würzburgnál és Münchenben történt, annak gyökerében a saját világunk elveszítésének félelme húzódik. Ezért tekintünk ellenségként a másik emberre, tekintjük létét fenyegetésnek. A terroristák, ámokfutók, ideológiai okból fellépő elkövetők a félelem fegyverével dolgoznak. Az a céljuk, hogy a félelem eluralkodjon társadalmunkban, áthassa mindennapjainkat, és megmérgezze az emberi együttélést. Keresztényként nem engedhetjük meg, hogy a félelem irányítsa életünket – hangsúlyozta.
„Hosszú időbe telik, míg a müncheni eseményeket feldolgozzuk. Mély megdöbbenéssel nézünk szembe a történtekkel, a szörnyű tett teljesen érthetetlen. Egyetlen állam, közösség sem képes arra, hogy abszolút biztonságot garantáljon” – mondta Marx bíboros a szombati szentmisén. A német püspöki konferencia elnöke kifejezte együttérzését a hozzátartozókkal, és köszönetet mondott a rendőrségnek és a segítő szolgálatoknak helytállásukért. „Tragédiát éltünk át, de látjuk a segítség, a szolidaritás erejét is” – fogalmazott a főpásztor.
Az egyház feladata ebben a helyzetben, hogy „őrködjön a társadalom felett”. Reinhard Marx a negyven éve elhunyt Julius Döpfner müncheni bíboros érseket idézve hozzátette: „Értékeket kell tiszteletben tartani, így például az élet mindenek feletti védelmét, a jog és igazságosság elvét. Mindannyiunk feladata az, hogy rendezett közéletet teremtsünk. Bár világunkban nincs garancia az abszolút biztonságra és igazságosságra, de közös hozzájárulásunk nélkül nem tehetjük jobbá a világot.”
A müncheniek a tragédiát követően tanúságot tettek szolidaritásukról: a szükséghelyzetben megnyitották lakásaikat azok előtt, akik a lezárások és a helyi tömegközlekedés leállása miatt nem tudtak hazajutni. A jezsuiták belvárosi Szent Mihály-temploma is megnyílt, itt is sok ember biztonságban érezhette magát. A templomigazgató, Karl Kern atya éppen az esti misét fejezte be a támadás idején, miközben izgatott emberek sokasága özönlött be a templomba. Miután megnyugodtak, sokan hazamentek, de akik maradtak, azoknak ételt hoztak, és ott éjszakázhattak a plébánia épületében.
„Nagyon fontos, hogy ebben a helyzetben nyugalmat találjanak az emberek, hogy ne fokozzuk szükségtelenül a pánikot. Időről időre a rendőrökhöz fordultam információkért, hogy tájékoztatni tudjam az embereket” – mondta Kern atya. „Szükség van tájékoztatásra, s annak hangsúlyozására, hogy fenntartjuk a nyugalmat – tette hozzá. – A plébánián éjszakázók a németek mellett részben spanyolok és kelet-európaiak voltak. Egymáshoz segítőkészen fordultak, és hálásak voltak a nyugalomért.”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése