Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. augusztus 16., kedd

Az Irgalmasság Szent Éve 258.



Az önmegtagadás

 „Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz: Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét, és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja.Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért. Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint. Bizony mondom nektek, az itt állók közül némelyek nem halnak meg, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön országában” (Mt 16,24-28) Urunk Jézus tanítványainak beszél a helyes élettervezésről. Akik kiváncsik voltak arra, hogy mit tud ajánlani ez az új igehirdető, alapvetően már nem gyerekek voltak, hanem olyanok, akik érvényesülni akartak. Ez a legtöbb fiatalnál azt jelentette régen és azt jelenti most is: hogy lehet legkevesebb munkával leghamarabb meggazdagodni? Már papnövendék voltam, amikor kezembe került egy pályaválasztási beszámoló egy velem egykorú fiatal fiú esetéről: ajánlották neki az építőipar lehetőségeit, de nem lelkesedett sem a kőműves, sem az ács, sem a vízvezető szakember érvényesüléséért. Nem mutatott vonzalmat arra sem, hogy drótköteggel a nyakában villanyszerelő legyen, esetleg kéményseprő. A szakmai tanácsadó ekkor áttért egy újabb szakmakörre: Itt van például a könnyűipar! Felragyogott az ifjú szeme: Ez igen! Valami egészen könnyű munka, ez kell nekem! Elárulja, hogy az ilyen válogatók saját kényelmüket keresik. Jézusnak ilyen jó tanácsa nincs.Arra kell gondolni: Mire adott nekem elhívatást a Teremtő, hogy tudok segíteni a rászorulókon.Jézus hogy is tette? Vállalta az emberi sorsot, az összes ember miden bűnét és büntetését. Egyedül.„Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte, s kérte: Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani. Jézus így válaszolt:Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide! Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult.Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni? Ezt felelte: Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek:  Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! - odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel” (Mt 17,14-21) Európa évtizedek óta igen nagy bajban van. Frissen megtérő őseinket Jézus édesanyja arra kérte, hogy vállalják el Fia egyetlen keresztény kontinensének, Európának védelmét a keletről támadó pogány népekkel szemben. „Születendő fiad királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pátrónája leszek” (Schwandtner Scriptores Rerum Hung.Index VIII.443) XII.PIUS pápa:Európa nem keresztény, legfeljebb missziós terület” Hazánkat sok évszázados rosszakarattal megnyomorítottak, tönkretettek. 2000 óta hívek segítségével próbálom felébreszteni hazámat és néhány keresztény sajtót. S ha vannak – remélem vannak— még Európa nyugati felén is keresztények, Jézus és Mária segítségével meg tudjuk védeni őseink szellemében a néhai volt Krisztus Titokzatos Testét. (1Kor12,1-31;Róm 12,5)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése