Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2016. augusztus 15., hétfő

Szűz Mária mennybevétele Nagyboldogasszony



Szűz Mária mennybevétele  Nagyboldogasszony 
Jel 11,19a; 12,1-6a;10; 1Kor 15,20-27; Lk 1,39-51
„Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, kinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, fején pedig tizenkét csillagból álló korona” (Jel 12,1) 

A megváltás nagy jele Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, aki érettünk emberré lett. Az emberek másfél évig is figyelhették: Ki ez? Az apostoloktól Jézus meg is kérdezte: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?” (Mt 16,13) Felsoroltak néhány prófétát, akik hat-nyolcszáz éve sírban nyugvó csontvázak voltak. Rémisztő ostobaság! „És ti kinek tatotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (16) Jézus nagyon örült, hogy Péter a teljes igazságot mondja. Örült, amikor a szörnyű kereszthalál után húsvétkor nagy hittel vallották mind a tizenegyen, majd látták dicsőségesen a mennybe menni. (ApCsel 1,9) Ugyanilyen öröm töltötte be az apostolok szívét, amikor betelt Jézus Édesanyjának földi élete. Utolsó percében a még élők a földön búcsúztatták, a már mennybe jutottak a mennyek kapujában várták sok millió angyal és az Ószövetség szentjei körében. Ilyen fogadás nincs több ember számára. Jézus és a Szentlélek odavezette a Mennyei Atya trónjához, és amint Jézus hűséges híveinek ígérte, megadta Édesanyjának ezerszer inkább: „Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az Ő trónján” (Jel 3,21) „Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony, akinek öltözete a nap volt, lába alatt a hold, és a fején tizenkét csillagból álló korona” (Jel 12,1) Ezt a ferences rózsafüzér hetedik titka így fogalmazza meg: „Aki Téged, Szent Szűz a mennybe felvitt, és a mennyország és a föld Királynőjévé koronázott” Ennek sűrített  tartalmát próbálja megértetni a Loretto-i litánia utolsó megszólításaiban az Egyház: „Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja.A tizenegy konkrét királynéi cím csodálatos távlatokat nyit meg a ma gondolkodó és hívő embernek. A magyarok Lorettói litániájában van egy tizenkettedik cím is, amit ősi magyarsággal büszkén így ismételgetünk: Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk. Népünk pogányként is egyistenhívő volt, de kiegészült a hite: az istenséget nem egy, hanem három személy birtokolja, és a második Személy érettünk emberré is lett, Szűz Máriától született. Mária megígérte nekünk, hogy hazánknak örökre  különös Védasszonya, Nagyasszonya, Nagyboldogasszonya lesz. Köszöntsük Őt lelkesen: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk! Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése