Nagycsütörtök

Nagycsütörtök 

„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre”

A XIII. század elején indult mozgalom azért, hogy az Oltáriszentségnek külön ünnepet szenteljenek, mert a nagycsütörtök az Eucharistia szerzésének napja ugyan, de akkor már a liturgiában az utolsó vacsorán történteknek más mozzanatait is megjelenítjük, ezért ez a nap nem teljesen az Úr Szent Testének és Vérének ünnepe. Most az Eukarisztiát állítom elmélkedésünk központjába, de kicsit talán szokatlan módon: Úgy, mint az Atya ajándékát. Teszem ezt azért, mert az Atya kéréséhez, amelyet Eugenia Elisabetta Ravasio útján küldött nekünk, gyermekeinek, másrészt pedig maga Urunk, Jézus Krisztus is tudtára adott minden hívőnek az evangélium lapjain. Az első csodálatos kenyérszaporítás utáni napon Jézust a kafarnaumi zsinagógában lelték meg azok, akik élvezték Jézus vendégszeretetét a pusztában, majd ennek hatása alatt szerették volna megkapni naponta a jóllakatás isteni adományát Eszükbe jutott a napi manna és sátrak közé potyogott fürjcsapat. Talán Jézus is meg tudná tenni ugyanezt finom árpakenyérrel és sült hallal folyamatosan. Jézus kiábrándította haspárti rajongóit. „Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével”. (Jn 26,27) Mert „nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le”. (32-33) Ez az égből szállott kenyér maga Jézus. Őt adta az Atya a megtestesüléskor. Most pedig új formában akarja Őt mennyei eledellé tenni az egész történelem minden hívő embere számára. „Én vagyok az élet kenyere”. (48) „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért”.(51) a haspártiak elmentek, mert nem értették ezt a józan beszédet: „Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?” (60) A tanítványok közül is többen otthagyták. Az előző napi kenyér ember termelte árpakenyér volt, csak a csodálatos szaporítás volt természetfeletti. Ezt tudatosította Jézus: csoportosan telepíti le őket. Megszámoltatja a tudományos utókor meggyőzésére. Aztán megáldja, szétosztatja a halakkal együtt. Felszedeti azonos céllal a lehullott kenyérdarabokat. Majd hajnalban a vízen jár, jelezve, hogy ha el tudja venni teste súlyát, megteszi ezt a tömegével is. Ez mind utalás az Eukarisztia jellegére: Jézus számára nincsen lehetetlen. Előző nap más kenyerét szaporította. Kafarnaumban már a saját testéről beszél kenyérként. Azt fogja az áldozók számára szaporítani.  Fentebb idéztük, hogy Jézus olyan kenyér, akit az Atyaisten jelölt meg pecsétjével. (27) Az angyali üdvözletkor hallja Mária: „íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni. A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged, azért a Szentet is, ki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni”. (Lk 1,31-32.35) íme, az Atyaigazoló pecsétje Fiának emberségén. Mit pecsétel meg? Fiának teste anyagát. A növekvő test minden porcikája abból a titokzatos, teremtő, természetfeletti fogantatásból származik, milliószámra szaporodnak a sejtjei. Ugyanígy természetfeletti szaporodása lesz eukarisztiás szinten. Mondhatjuk azt is, hogy az Úr engedi a teste kenyerét megsülni a szenvedés és kereszthalál tűzében. Az utolsó vacsorán fogyasztott húsvéti bárány ehhez is előzményt szolgáltat, segít megérteni a misztériumot. Van tehát alapja az Atya és a Fiú közös adakozásának az isteni Kenyér asztalánál! Isten Ezekiel prófétánál még úgy nyilatkozik, hogy a zsidók javíthatatlan (kő) szívét kiveszi keblükből. Az Atya és a Fiú közös ajándéka Jézus emberségének közreműködésével naponta hozza keblünkbe a mindent javító, energiával feltöltő isteni ajándékot: az Élet Kenyerét.