Évközi 9. hét péntek

Évközi 9. hét péntek

Tóbiás hazaérkezésének jelenetét át- meg átszövik az újszövetségi utalások, finom párhuzamok. Tóbiás és édesanyjának találkozása a tékozló fiú hazatérését juttatja eszünkbe, akit atyja szintén már messziről meglátott és eléje sietett. Igaz, itt nem az atyai házat könnyelműen elhagyó fiúról van szó, azonban rá is igaz, hogy elveszett, de megkerült, meghalt, és feltámadt, hiszen szülei már halottnak vélték, sőt anyja el is siratta. Amikor Anna a viszontlátás örömétől sírva fakad, és fia nyakába borul, szavai azokat a szavakat előlegzik, melyeket az agg Simeon mondott, mikor a kisded Jézust karjába vette a templomban. Ahogy pedig a látását visszanyerő Tóbit dicsőíti Istent, ez azzal a magasztaló énekkel állítható párhuzamba, melyet a Szűzanya énekelt az Erzsébettel való találkozásakor.

Az egész jelenetet az öröm és Isten magasztalása hatja át. Ráfael angyal minden bizonnyal otthon érezhette magát ebben a házban, ahol mindenért hálát adtak Istennek. Még Anna is, aki a leggyarlóbb volt hármuk közül, kishitűségében, zsörtölődésében a leginkább hozzánk hasonló, példakép lehet előttünk türelme és odaadó szeretete miatt, amellyel kitartott megvakult férje mellett, s a reménytelenségben is megőrzött reménykedése miatt, amellyel bár már halottnak vélte, mégis mindennap hazavárta fiát.

Urunk Jézus, kérünk Téged, hogy mi is, akárcsak Tóbiás és családja, állandóan a bizalom és az istendicséret légkörében éljünk, s ebből ne lépjünk ki sem akkor, amikor egészség, áldás és öröm, sem pedig akkor, amikor megpróbáltatás és szenvedés jut osztályrészünkül. Taníts meg a folytonos hálaadás lelkületére, s tartsd távol tőlünk a lázadozás és zúgolódás szellemét, hogy ne a mi elvárásainkhoz akarjuk igazítani Istent, hanem készséges szívvel ráhagyatkozzunk szent akaratára, hiszen ő szüntelenül azon munkálkodik, hogy örökké tartó egészségben, áldásban és örömben legyen részünk.