Az Egyház ölelésében –
Véget ért a Rimini Meeting
Augusztus 26-án, szombaton véget ért a 38.
Rimini Meeting. A világ legnagyobb közéleti, vallásközi és kulturális nyári
fesztiváljának utolsó napjáról Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora
tudósított.
Az utolsó napon csak három, igaz, igen érdekes
és hangsúlyos programra került sor, ellentétben a korábbi napokkal, amikor
délelőtt négy, délután nyolc-tíz előadást tartottak, s amellett számos kisebb
beszélgetést. A zárónapon az így felszabadult időt a kiállítások megtekintésére
lehetett fordítani. Most csak azokat említem, amelyeket korábban nem volt
alkalmam megnézni: Aeneas menekülése – mai művészek tegező viszonyban a
múlttal; Isten legkedvesebb földje – a szentföldi kusztódia története;
a diákok által készített Új nemzedékek – a többnemzetiségű Olaszország
fiatal arcai; Mindenkinek a maga munkáját – kérdések a változó világról;
Hogy minden létezhessen – nemzedékek kreativitása, a vállalkozások
növekedése; Ti vagytok a föld sója – a termékenység eredeténél, ami
egy elhanyagolt mezőgazdasági vállalkozás újraindításának tapasztalatait
mutatja be. E vállalkozás megvalósítói, miközben munkahelyet és értéket
teremtenek, megélik a szegénységet, és vallják: „Nincs semmink, de minden a
miénk!”
További kiállítások: Az önmagából kilépő
Egyház – megismerni és élni Ferenc pápa Evangelii gaudium apostoli buzdítását;
Mindenkinek Rólad beszélek – Claudio Chieffo dalszerző, énekes életútja;
Európai Unió – egy barátság története; ’68 tanulsága – kapcsolat az
esemény és a hagyomány között, amely bemutatja a Communione e Liberazione
(CL) immár fél évszázados történetén keresztül, hogy a hitét tudatosan és
bátran felvállaló közösség hogyan tud megfelelni a kor kihívásainak.
Kiemelkedő esemény volt Pietro Parolin bíboros
államtitkár előadása Az Egyház ölelése a mai ember felé címmel,
amelyet a több ezer – zömében – fiatal nagy figyelemmel hallgatott. Az államtitkár
oroszországi látogatása után érkezett Riminibe.
Emilia Guarnieri, a Rimini Meeting Alapítvány
elnöke bevezetőjében ezt mondta: „Az Egyház elsősorban minket ölel át, és ez
arra késztet bennünket, hogy átöleljünk másokat. Ahogy ez itt, ezekben a napokban
is történt, amikor nemcsak beszéltünk a dialógusról, hanem meg is éltük,
találkozásokban zsidókkal, muszlimokkal, ortodoxokkal, buddhistákkal. Nem
önmagunkat ünnepeljük a találkozón – folytatta –, jobban tudjuk, mint bárki,
hogy ez nem a mi energiáink, képességünk eredménye. Mi csak igyekszünk követni,
amit megtörténni látunk, a kapcsolatoknak és találkozásoknak azt a hálóját, ami
itt is megmutatkozik. Hálásak vagyunk, mert a Rimini Meeting mindannyiunk
számára nagyszerű alkalom hitünk igazolására.”
Don Julian Carrón, a CL jelenlegi vezetője
ezekkel a szavakkal köszöntötte az államtitkárt: „Az üzenet, amit ön a pápa
nevében küldött, jól jellemezte ezeket a napokat, amelyeket azzal a törekvéssel
éltünk át, hogy megbízható tanúi legyünk a reménynek, amely nem csal meg. A
kiállításokkal, találkozókkal, előadásokkal, egész életünkkel azt a
lehetőséget, amit a korszakváltás jelent, arra akarjuk használni, hogy közöljük
az örömöt, amit kiváltott belőlünk a Jézus Krisztussal való találkozás. Ő az
egyetlen, aki válaszol szívünk vágyaira az Egyház életében, amelyben a
hagyomány a Szentlélek hangja által marad élő.
Krisztusnak, és ami számunkra a legdrágább, az
ő társaságának nincsenek megvédendő terei, de fegyvertelenül megyünk mások
felé, hogy megosszuk mindenkivel, amit a hit adhat bárki életének útján ezekben
a megrendítő, ugyanakkor az igazságot keresők számára lelkesítő időkben. Mi
jobb történhet az emberrel, mint egy szabad ember tekintete, amely átöleli úgy,
amint van, azaz feltétel nélkül. Nagyon megindító az a tanúságtétel, amit a
pápa tesz szavaival, és főleg gesztusaival: jelen idejűvé teszi Krisztus
tekintetét az evangéliumi szegények számára. Ezért vagyunk itt, hogy
meghallgassuk önt, aki olyan közel áll Ferenc pápa szívéhez, a modern ember
átöleléséről. Kérem, hogy mondja meg a Szentatyának, nem telik el úgy nap, hogy
ne fordulnánk az Egek Urához imádkozva érte.”
Parolin bíboros válaszában többek között
hangsúlyozta: „Az Egyház nem humanitárius társaság, ha az lenne, elárulná saját
természetét és küldetését. A kereszténység különbözősége a Krisztushoz és az ő
evangéliumához való hűségből ered, a szeretet stílusának megfelelően.”
Utazásával kapcsolatban elmondta: „Nagyon éreztem Krisztusnak és az ő Lelkének
jelenlétét. Némi aggodalommal és félelemmel indultam, de éreztem az imádság
erejét, amellyel sokan kísértek utamon, amelyen egy lehetséges békét kerestem,
és találkoztam az Ortodox Egyház tekintélyes vezetőivel.”
A nemzetközi helyzet kapcsán kifejtette:
„Kötelességünk a tömeges és ellenőrizetlen migráció alternatív rendszereinek
kidolgozása, amelyek által elkerülhetők a visszaélések, a beáramlás és a még
nagyobb nehézségek. Helyes meggyőzni Európát, és nem csak annak érdekében, hogy
szembesüljön az elvándorló népek fejlődésének problémáival. Ugyanakkor nem
felejtjük el, hogy ők a testvéreink. Ez egyértelműen különbséget jelent
azok között, akik felismerik Istent a szegényekben és a rászorulókban, valamint
azok között, akik nem ismerik fel.”
A terrorizmusról szólva a bíboros kijelentette,
„ha a vallások nem vállalják fel a kritikus hozzáállást a legkétszínűbb
csoportokhoz, ha nem határolódnak és nem különülnek el egyértelműen elítélve a
nevükben elkövetett szörnyűségeket, előfordul, hogy az erőszak – bármely vallás
nevében követik is el – negatívan hat vissza rá és híveire. Ezért a
konfliktusok valódi és sokoldalú jellegének összetévesztése ideológiai-vallási
indoklásukkal megakadályozza a történelmi-politikai, társadalmi, kulturális
felelősség elismerését. Egy ilyen időszakban, amelyben az emberiséget az
erőszak, a félelmek és az igazságtalanságok fenyegetik, a párbeszéd az egyetlen
lehetőség, amelyet alkalmazhatunk. Az Egyház ebben a stratégiában csak
szavakat, üzeneteket, könyörgéseket, tárgyalásokat alkalmazhat.”
Parolin bíboros beszédének későbbi részében
kiemelte: „A felebarát iránti szeretet nem korlátozható az egyének közötti
kapcsolatokra, hanem mindannyiunknak vissza kell térni oda, hogy nyilvános
felelősségünket is megéljük a különböző társadalmi, politikai és intézményi
területeken.”
Mi párbeszéd vagyunk – megváltoztatni a másikat
vagy találkozni vele? címmel
pszichoterapeuták beszélgettek. Többek között elhangzott: „A párbeszéd nem
egyszerűen szóbeli információközlés, sokkal inkább lehetőség, hogy valami
történjék. Ami a felszínre kerül a dialógusban, nem az enyém, sem a tiéd,
túllép a beszélők véleményén, egy előre nem látható irányba visz tovább, olyan
valami, ami új mindkét résztvevőnek.”
A Rimini Meeting utolsó rendezvénye egy
Szíriáról szóló beszélgetés volt az ott zajló – a II. világháború utáni
legnagyobb – humanitárius katasztrófa és a „Nyitott kórházak” kezdeményezés
kapcsán. Három keresztény kórház is működik Szíriában – kettő Damaszkuszban,
egy Aleppóban. Az emberfeletti nehézségekről az ottani olasz kórház igazgatója
beszélt. Az akció támogatója, Mario Zenari bíboros, Szíria apostoli nunciusa
elmondta: „Ha az a föld távolinak tűnne, tudnotok kell, hogy mindannyiunk neve
hozzá kötődik, hiszen egy szíriai városban, Antiochiában nevezték először
keresztényeknek a tanítványokat” (ApCsel 11,26). De az Egyház két szentje,
Kozma és Damján is összekapcsolnak minket az országgal, hiszen Aleppótól
északra éltek – mondta. „Ennyi szenvedés, a vigasztalan helyzet láttán, hogyan
ne érezhetnék aktuálisabbnak, mint valaha Jézus viselkedését: »megszánta a
sokaságot« (Mt 9,36). Felelősségünkön túl Istennel és az emberekkel szembeni
kötelességünk a segítségnyújtás. Kórházaink etnikai és vallási különbségtétel
nélkül nyitottak” – mondta a bíboros, majd hozzátette: „A láthatatlan sérülések
a lelkeken és a társadalom szövetén ejtett sebek sokkal mélyebbek és
súlyosabbak, mint az a pusztítás, amely látható.” Végül a nuncius hangsúlyozta
a partnerkapcsolatok fontosságát, mindenkit felszólított a segítségnyújtásra,
legalább adakozás formájában. „Minden segítség a Krisztussal való egyetemes
együttérzés, együttszenvedés (compassio) jele lehet” – fogalmazott Zenari
bíboros.
Egy önkéntessel beszélgettem a főbejáratnál
lévő fogadótérben, aki kérdezte, honnan jöttem, és vannak-e a találkozón
magyarok. A válaszom ez volt: az idén alig. Egyszer csak felmutatott a magasban
látható képekre, amelyek a korábbi találkozók jelentősebb pillanatait idézik
fel, és megkérdezte: „Az ott a ti bíborosotok, igaz?” „Bravo!” – mondtam
önkéntelenül. Hiszen valóban, a legfelső sorban lévő képen Erdő Péter volt
látható Filaret metropolitával, ahogyan 2010-ben a Rimini Meeting nagy
előadójában megölelik egymást. Jó felidézni a pillanatot, hiszen személyesen is
jelen voltam. A tanulság pedig, hogy örökségünk visszaszerzésében, abban, hogy
az még jobban a miénk legyen, a találkozás segíthet.
A Parolin államtitkárral
való találkozó végén jelentették be a jövő évi Rimini Meeting mottóját, amely
egy Luigi Giussanitól, a Comunione e Liberazione mozgalom alapítójától származó
idézet: „Le forze che muovono la storia sono le stesse che rendono l’uomo
felice” – Az erők, amelyek a történelmet mozgatják, ugyanazok, amelyek az
embert boldoggá teszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése