A keresztény élet egy szeretettörténet Istennel – Ferenc pápa homíliája a vasárnapi szenttéavatáson
Az új
szentek képei a bazilika homlokzatán
Október
16-án vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter téren tartott szentmisén a
szentek sorába iktatott 35 személyt, 30 brazíliai vértanút, három mexikói
vértanút és két európai szerzetespapot. Az új szentek: Brazil vértanúk a 16.
században: André de Soveral, Ambrósio Francisco Ferro, Mateus Moreira és 27
társuk; Cristobal, Antonio és Juan mexikói protomártírok; Faustino Míguez,
spanyol piarista szerzetes pap, a leánynevelés apostola; Angelo d’Acri
kapucinus atya, Calabria hitszónok apostola.
A
keresztény élet egy szeretettörténet Istennel – Ferenc pápa homíliája
Az
evangéliumi példabeszéd Isten országát menyegzői lakomaként mutatja be (vö. Mt
22,1-14). Főszereplője a király fia, a vőlegény, akiben könnyű felismerni
Jézust. A példabeszédben azonban nem esik szó a menyasszonyról, hanem csak a
sok várva várt meghívottról. Ők azok, akik felöltik magukra a menyegzői ruhát.
Mi vagyunk ezek a meghívottak, mert az Úr mindnyájunkkal „menyegzőt szeretne
ünnepelni”. A menyegzők ugyanis egy életre szóló szeretetközösség kezdetét
jelentik. Tehát nem lehet pusztán a királyt tisztelő alattvalóké, a
gazdájukhoz hű szolgáké vagy a szorgalmas diákok tanítójukhoz fűződő
kapcsolata, hanem mindenekelőtt a szeretett menyasszony kapcsolata a
vőlegénnyel. Más szóval az Úr vágyakozik a velünk való kapcsolatra, keres és
meghív bennünket. Nem elégedik meg azzal, hogy pusztán eleget tegyünk kötelességeinknek
és megtartsuk törvényeit, hanem valóságos életközösséget kíván velünk
létrehozni a párbeszéd, a bizalom és a megbocsátás jegyében.
A
keresztény élet Isten ingyenes szeretetéből fakad
Ez a
keresztény élet: egy szeretettörténet Istennel, amelyben az Úr ingyenesen
kezdeményez, és amelyben egyikünk sem dicsekedhet a menyegzőre kapott meghívó
kizárólagos jogával: senki sem kiváltságos a többiekhez képest, de mindenki
kiváltsággal rendelkezik Isten színe előtt. A keresztény élet ebből az ingyenes,
gyöngéd és kiváltságos szeretetből születik meg és születik mindig újjá.
Feltehetjük magunknak a kérdést, hogy naponta legalább egyszer megvalljuk-e az
Úrnak iránta való szeretetünket, hogy annyi szó között emlékezünk-e rá, hogy
minden nap elmondjuk: „Szeretlek, Uram, te vagy az életem”. Mert ha elvész a
szeretet, a keresztény élet meddővé válik, lélektelen test lesz, olyan erkölcs,
amelyet lehetetlen megvalósítani, alapelvek és törvények megindokolatlan
összessége. Az élet Istene azonban az élet válaszát várja, a szeretet Ura a
szeretet válaszát várja. A Jelenések könyvében az egyik egyházhoz szólva, az Úr
határozott szemrehányást tesz: „kezdeti szeretetedtől eltértél” (Jel 2,4). Íme,
a veszély: egy rutinos keresztény élet, amely megelégszik a „normálissal”,
lendület, lelkesedés nélkül és rövid emlékezőtehetséggel. Frissítsük azonban
fel az első szeretet emlékezetét: mi vagyunk, akiket szeretnek, mi vagyunk a
menyegzői meghívottak és életünk ajándék, mert minden nap egy csodálatos
lehetőség, hogy válaszoljunk a meghívásra.
Az önző
szív hamar megöregszik
Az
evangélium azonban óva int: a meghívást vissza lehet utasítani. Sok meghívott
nemet mondott, mert saját érdekeikkel voltak elfoglalva: „nem törődtek vele, az
egyik a saját földjére ment, a másik meg a saját üzlete után nézett” (vö. Mt
22,5). Ebben az összefüggésben a „saját” kulcsszó indokolja meg a
visszautasítást. A meghívottak ugyanis nem azt gondolták, hogy a menyegző
szomorú, vagy unalmas lenne, hanem egyszerűen csak „nem törődtek vele”. El
voltak foglalva saját érdekeikkel, fontosabb volt számukra a birtoklás,
semmint, hogy kockáztassanak, amint ezt a szeretet megkívánja. Nem rosszaság
miatt határolják el magukat a szeretettől, hanem mert jobban szeretik a
„sajátjukat”: a biztonságot, az önkifejezést, a kényelmet... Elnyújtózkodnak a
nyereségek, élvezetek, valamilyen vidámságot keltő hobby karosszékében. Így
azonban hamar és rosszul megöregszenek, mert belül válnak öreggé: amikor a szív
nem tágul ki, becsukódik és megöregszik. Amikor minden az „én”-től függ –
attól, hogy mihez van kedvem, mire van szükségem, mit akarok – merevvé és
gonosszá válunk, rosszul reagálunk a semmiségekre is, mint az evangéliumi
meghívottak, akik bántalmazzák, sőt még meg is gyilkolják a meghívást hozó
szolgákat, pusztán azért, mert zavarták őket.
Isten a
visszautasítások ellenére továbbra is meghív mindnyájunkat
Ekkor az
evangélium felteszi számunkra a kérdést: melyik oldalon állsz: az „én”, vagy
Isten oldalán? Mert Isten ellentétes az önzéssel, az önreferenciával. Az
evangélium arról szól, hogy a folyamatos visszautasításokkal, a meghívottai
részéről tanúsított bezárkózással szemben sem halasztja el az ünnepet. Nem
törődik bele az elutasításokba, hanem továbbra is elküldi a meghívókat. A
sok „nem”-mel szemben nem csapja be az ajtót, hanem még több embert hív meg. Az
elszenvedett igazságtalanságokra Isten még nagyobb szeretettel válaszol. Mi
azonban, amikor igazságtalanságok és visszautasítások sebeznek meg, gyakran
elégedetlenséget érzünk és neheztelést táplálunk magunkban. Isten, miközben
szenved elutasításunk miatt, továbbra is jót készít elő azok számára, akik
fájdalmat okoznak neki. Mert ilyen a szeretet: csak aki így él, az győzheti le
a rosszat. Ma ez az Isten, aki soha nem veszíti el a reményt, magával ragad
bennünket, hogy úgy tegyünk, mint Ő, éljünk az igazi szeretet szerint, küzdjük
le sértődékeny és lusta énünk beletörődését és szeszélyeit.
Minden
nap éljük meg a szeretetet Isten akarata szerint
Az
evangélium hangsúlyoz még egy utolsó szempontot is: ez a meghívottak öltözete,
amely nélkülözhetetlen. Nem elég ugyanis válaszolni, „igent” mondani a
meghívásra, hanem szükség van az öltözetre is, arra a szokásra, hogy minden nap
megéljük a szeretetet. Nem mondhatjuk azt, hogy „Uram, Uram”, anélkül, hogy
megélnénk, és a gyakorlatban megvalósítanánk Isten akaratát (vö. Mt 7,21).
Szükségünk van rá, hogy minden nap felöltsük magunkra szeretetét, megújítsuk
minden nap döntésünket, hogy Istent választottuk. Az új szentek, főleg a sok
vértanú ezt az utat jelöli meg. Ők nem csak szavakkal és csak egy kis időre
mondtak „igent” a szeretetre, hanem életükkel és a végsőkig. Mindennapi
öltözetük Jézus szeretete volt, az az őrült szeretet, amely a végsőkig
szeretett bennünket, amely megbocsátását és ruháját ráhagyta keresztre
feszítőire. Mi is megkaptuk a keresztségben a fehér ruhát, a menyegzői
öltözetet Istenért. Kérjük Őt, hogy ezeknek a szent fivéreinknek és
nővéreinknek a közbenjárására adja meg a kegyelmet, hogy minden nap
felvehessük, és tisztán tarthassuk ezt az öltözetet. Hogyan tegyük ezt?
Mindenekelőtt úgy, hogy félelem nélkül befogadjuk az Úr bocsánatát: ez a döntő
lépés ahhoz, hogy beléphessünk a menyegzői terembe és Ővele ünnepelhessük a
szeretet ünnepét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése