Évközi 28. hét hétfő
A
mai Szentleckében a Római levél kezdő sorait olvassuk. Első hallásra semmi
különös nincs benne, csupán a szokásos bemutatkozás és köszöntés, ám a feladó
és a címzett meghatározása a mi számunkra is igen lényeges üzenetet hordoz. A
bemutatkozásban az Apostol Jézus Krisztus (rab)szolgájának nevezi magát. Az
eredetileg a legalantasabb állapotot kifejező szó ebben a szókapcsolatban olyan
fényt nyer, amely mellett a hatalmasok és kiváltságosok, de még a császár címe
és rangja is elhalványul. A levél címzettjeit pedig Isten szeretteinek és
meghívott szentjeinek nevezi, ami két dolog miatt is fontos. Az egyik, hogy nem
az az elsődleges, hogy ők szeretik Istent, hanem hogy Isten szereti őket. Ez
végtelenül több, hiszen krisztusi létmódunk abban áll, hogy megismertük,
elfogadtuk, és nap nap után be is fogadjuk Isten szeretetét. A másik, hogy nem
elég jó katolikusnak lennünk, hanem szentté kell válnunk. Ehhez képest
mellékes, hogy hol, milyen életállapotban vagyunk, mi a munkánk és mások hogyan
értékelnek minket. Fel kell szabadulnunk mindettől, és a szentségre meghívott
ember életét kell élnünk.
Elmondhatjuk-e
mi is magunkról, hogy Jézus Krisztus szolgái vagyunk? Állapotbeli
kötelességeink végzése, beszédünk, gondolataink és vágyaink erről
tanúskodnak-e? Vagy időnként fellázadunk Krisztus uralma ellen, s megtagadjuk
Urunkat, méltatlanná válva bizalmára, és kiérdemelve a világ megvetését?
Urunk Jézus, aki nagyobb vagy Salamonnál és
nagyobb Jónásnál, hálát adunk Neked, hogy Hozzád tartozhatunk s hogy a Te
szolgáid lehetünk. Köszönjük, hogy nem jól fizető állást, magas pozíciót, de
még csak nem is egy értékes és szép vallást kínálsz nekünk, hanem arra hívsz,
hogy napról napra egyre jobban Veled egyesült életet éljünk. Add, kérünk,
kegyelmedet, hogy egész egzisztenciánkkal igent mondjunk a szentségre szóló
meghívottságunkra, s így alkalmassá váljunk arra is, hogy meghívott
apostolokként küldetést bízzál ránk testvéreink között.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése