Dom Jean-Charles Nault:
A dél ördöge – Az akédia: Korunk nyomasztó sötétsége
A bencés teológus, szerzetes kötetében az
akédia fogalmát járja körül, amely spirituális lustaság, szomorúság és az
isteni dolgokkal szembeni undor, a lét értelmébe és az üdvösségbe vetett remény
elvesztése.
Dom Jean-Charles Nault elemzéséből kiderül: az
akédiáról elsőként Evagriosz Pontikosz (345–399) sivatagi atya adott átfogó
tanítást. A „rossz gondolat” nála szinte azonos az azt inspiráló ördöggel.
Éppen ezért Evagriosz az esetek döntő többségében az „akédia ördögé”-ről, a
„bujaság ördögé”-ről, vagy a „harag ördögé”-ről beszél. Ő az első, aki
rendszerezett formában adta elő a nyolc gondolatról, vagyis ellenségről szóló
tanítást, melyekkel meg kell küzdenünk: a falánkság, a bujaság vagy paráznaság,
a fösvénység vagy nyereségvágy, a szomorúság, a harag, az akédia, a hiú
dicsőség és a gőg. Mindezeknek – az ember testi és lelki természetének
megfelelően – kettős eredetük van. A lélek szenvedélyekkel áthatott két
részéből, a vágyóképességből és a haragvóképességből erednek, s feljutnak
egészen a harmadik részig, az értelemig, sötétségbe borítva azt, aminek
elsődleges feladata Isten megismerése.
Evagriosz „összetett” gondolatnak nevezi az
akédiát. Beszélünk levertségről, tompaságról, reménytelenségről, lustaságról,
unalomról, undorról, de egyik kifejezés sem adja vissza az akédia fogalmának
gazdagságát. Az akédia „rettentő veszélyt jelent… radikális, krónikus rossz…
megfojtja az értelmet, a nouszt, melynek pontosan az a feladata, hogy szemlélje
Istent. A legalacsonyabb szenvedélyekből, értelmekből kiindulva végül megfojtja
bennünk Isten szemlélését. Ugyanakkor, mivel ezt a démont semmi más nem követi,
legalábbis nem közvetlenül, a felette aratott győzelem csodálatos.”
Az akédia legveszélyesebb vonása a nihilizmus,
ami a lét igazi gyűlölete, az emberi személy elvesztése a lét univerzumában,
„vagyis az ember saját helyéről történő kilépése; egyszóval az ember otthonának
elhagyása”. Megláthatjuk benne az emberi személy méltóságának legnagyobb
veszélyét is: a tényleges spirituális depressziót. A nihilizmusba belesüppedt
személy ugyanis úgy véli, hogy a valóság értelmetlen, sem önmagában, sem
önmagáért nincs értelme. Még az igazság fogalmát is, mint nonszenszt, elveti. A
nihilizmus tagadja, hogy az emberi életnek bármiféle dinamikája lenne. Az
akédia a déli napvilág, a vakító világosság ördöge, amely a Misztérium
tagadására ösztönöz bennünket.
Az akédiában szenvedő társadalom végül eljut
odáig, hogy a tudományoknak mindenre magyarázattal kell szolgálniuk, és mindent
bizonyítaniuk kell. Az ilyen társadalom szerint bármi, amit a tudomány képes
megvalósítani, nem csupán megengedett dolog, hanem egyenesen kell is
alkalmazni, hogy így tapasztalatot szerezzünk róla. Ennek az ideológiának
drámai aktualitása jól érzékelhető például bioetikai kérdésekben, de ugyanígy
érvényes a házastársi szeretetben, ebben a „nagy Misztériumban” is, amelyről
Szent Pál apostol is beszél az Efezusi levélben, amelyre II. János Pál is utal Levél
a családokhoz című, 1994-es levelében: „A modern racionalizmus nem viseli el
a misztériumot. Nem fogadja el az ember, a férfi és a nő misztériumát, s azt
sem akarja elviselni, hogy az ember teljes igazságát Jézus Krisztus
nyilatkoztatja ki. Különösen nem tűri az Efezusi levél által hirdetett ’nagy
misztériumot’, és gyökerében támadja azt… A ’nagy misztérium’, az élet és a
szeretet szentsége – melynek kezdete a teremtés és a megváltás, s kezese a
Vőlegény-Krisztus – elveszítette legmélyebb gyökereit a modern fölfogásban,
veszélybe került bennünk és körülöttünk.” Az akédia a házastársak önmagukba
zárkózásaként is megjelenhet. Elérheti magát a házaspárt is, s ekkor az
Istentől jövő gyermekáldás előli elzárkózásban ölt testet.
A lelki sivatag, az öröm és a remény hiánya, az
általános csüggedés néha olyan tragikus formát ölt, hogy még keresztény
közösségeinket sem kíméli, „ravaszul elhintve” az akédia sötétségét, amint azt
már VI. Pál pápa is említette 1975-ben kiadott, Evangelii nuntiandi kezdetű
apostoli buzdításában: „Az akadályok közül, melyek korunkban is akadnak, itt
csak a lanyhaságot emeljük ki, amely azért is súlyosabb, mert belülről fakad.
Külső jele a fáradtság, csalódottság, a kényelem, közöny, főleg pedig az
örömtelenség és reménytelenség.”
A bencés teológus szerző Evagriosz tanítása
alapján megnevezi az akédia öt ellenszerét is: a könnyek, az imádság és a
munka, az ellene mondás módszere, a halálról való elmélkedés és az
állhatatosság. A „dél ördögé”-t csak akkor győzhetjük le, ha befogadjuk Isten
szeretetét „és hivatásunk fönséges voltát, ami az igazi keresztény szabadságból
végül örömet fakaszt”. Dom Jean-Charles Nault atya idéz XVI. Benedek
nyugalmazott pápa 2005. április 24-i beiktatási beszédéből: „Aki Krisztust
beengedi az életébe, semmit nem veszít el, semmit, de semmit abból, ami az
életet szabaddá, széppé és naggyá teszi… Az élet kapui csak ebben a barátságban
nyílnak tágasra. Csak ebben a barátságban mutatkoznak meg igazán az emberlét
nagy lehetőségei. Csak ebben a barátságban tapasztalhatjuk meg a szépet és azt,
ami szabaddá tesz minket.”
Dom Jean-Charles Nault: A dél
ördöge – Az akédia: Korunk nyomasztó sötétsége Kairosz Kiadó 2016.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése