Évközi 26. hét csütörtök
Jézus
Krisztus nem egyéni akcióra küldi és hatalmazza fel a tanítványokat, hanem
közös tanúságtételre. És nem is munkacsoportot hoz létre, hanem olyan
tanítványi közösséget, melynek tagjai egymáshoz való viszonyukban is az Urukhoz
való tartozást élik és jelenítik meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne
lehetne közöttük bizonyos munkamegosztás. Ezdrás és Nehemiás ketten fogták
össze a száműzetésből hazatérő népet, egyazon lelkülettel, de más-más
tisztségben. Szent Pál sem egyedül járta missziós útjait, hanem előbb ő volt
Barnabás kísérője, majd őt kísérte Szilás, Timóteus és mások. Szent Ferenc
Jézus példájára maga is kettesével küldte prédikálni az első testvéreket, és
azt is meghagyta nekik, hogyan viselkedjenek egymás közt az úton, nehogy
magatartásukkal lejárassák az evangéliumot.
Ez
a közösségi tanúságtétel külön életformát kíván. Nem elég a kollegiális
viszony, a hatékony együttműködés, hanem a másik egzisztenciális mélységben
történő felvállalása szükséges hozzá. Ez volt az Egyház megújulásának módja oly
sokszor kétezer éves történelme során, s még inkább ez lehet az új évezred
lelkipásztori modellje. A teherbírásuk végső határán lévő, öt-hat falut
egymagukban ellátó magányos lelkipásztorok helyett a kis létszámú, akár
két-három fős papi közösségek sokkal hatékonyabban tudnának megbirkózni az
újraevangelizálás feladatával. Az evangélium szava már eljutott a tömegekhez,
most a hiteles interpretációnak kell következnie oly módon, hogy akiket Jézus
maga előtt küld, közösségi tanúságtételükkel megelevenítsék, életükkel
bemutassák Isten országának jó hírét azoknak, akikhez küldettek.
Urunk Jézus, Te mondottad: „Ahol ketten vagy
hárman összegyűlnek, és egyetértésben kérnek valamit az én nevemben, ott vagyok
köztük.” Add, kérünk, kegyelmedet, hogy ennek az ígéretednek beteljesülését az
evangélium hirdetése közben is megtapasztaljuk, hiszen nemcsak az imádságban,
de a tanúságtétel során is közösségre hívsz bennünket önmagaddal és egymással.
Ne engedd hát, hogy hamis kiválasztottságtudattól vezetve elkülönüljünk és
elszigetelődjünk testvéreinktől, hanem segíts, hogy az Egyház élő és élatadó
közösségében tanúskodjunk Rólad az emberek között, nem csupán az evangélium
szavát hirdetve, hanem azt életté is váltva mindazok körében, akikhez küldesz
minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése