Advent 3. hét szombat
Hajnalodik,
a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés
szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez
közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak
azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus
keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja
távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket
is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden?
Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját
hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.
Igen,
mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg
szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni
akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva
irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem
változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta
meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk
örökké a mennyben.
„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk,
népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi
Urunk, Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet
nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi
mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat
adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá
legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság,
mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk.
Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj
el közénk, és üdvözíts bennünket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése