Ferenc pápa a Keresztes Szent Pál-plébánián: a bűn öregíti a szívet, de Krisztus megújít minket
Ferenc
pápa a Corviale negyed Keresztes Szent Pál-plébániáján
Húsvét
harmadik vasárnapján Ferenc pápa egy újabb, Róma külvárosi plébániát keresett
föl. A nehézségekkel küzdő Corviale lakóit arra biztatta, hogy hagyják belépni
Krisztus igazságát szívükbe. 2013 óta ez a 16. plébánia, amelyet fölkeresett
Róma püspökeként.
Kérjük a
kegyelmet, hogy elhiggyük: Krisztus él, feltámadt. Ezért imádkozott Ferenc pápa
vasárnap délután, a Keresztes Szent Pál-plébánián bemutatott szentmisén. A
nyugat-római periférián a hetvenes-nyolcvanas években épült az egy kilométer
hosszú, négy emelet magas lakóház. Jelenleg számos szociális problémával,
szegénységgel, a környezet lepusztulásával, bűnözéssel küzdenek – mondta el a
Vatikáni Rádiónak a plébános, Roberto Cassano atya.
Hagyjuk
belépni szívünkbe Krisztus igazságát
Ferenc
pápa a napi gondok közepette élő római lakosoknak azt javasolta, hogy hagyják
belépni szívükbe Krisztus igazságát. A vasárnapi liturgia Lukács evangéliuma
(Lk 24,35-48) alapján a húsvéti öröm légkörét sugározza Jézus feltámadása
felett. A tanítványok, amikor meglátták a feltámadt Jézust, kételkedtek, mert
az igazság még nem lépett be a szívükbe. Kevésbé veszélyes, ha az igazság a
fejünkben van, mintha a szívünkben – jegyezte meg a pápa. A tanítványok örömükben
nem mertek hinni, de a végén mégis hittek. Ez az a megújult fiatalság, amit az
Úr hoz nekünk. A könyörgésben ezért imádkoztunk, a megújult fiatalságért. Mi
ahhoz szoktunk, hogy a bűnnel öregszünk… És a bűn mindig öregíti a szívet.
Megkeményíti, öreggé, fáradttá teszi. A bűn kifárasztja a szívet, és kicsit
elveszítjük a feltámadt Krisztusba vetett hitet: „Nem, nem hiszem. Nagy öröm
lenne az. Igen, igen, él, de az égben van és a maga dolgával törődik.” De a
dolga én vagyok! Mi, mindannyian!
Az élő
Jézus megfiatalít minket
Bűneinkkel
kapcsolatban van egy szószólónk az Atyánál: Ne féljetek, Ő megbocsát. Ő megújít
minket. A bűn öregít, de a feltámadt, élő Jézus megújít. Ez a feltámadt Jézus
ereje. Amikor a bűnbánat szentségéhez járulunk, meg akarunk újulni, meg akarunk
fiatalodni. És ezt teszi a feltámadt Jézus. A mi igazi fiatalságunk Krisztus
győzelme a halál és a bűn felett. Kérjük az Úr kegyelmét, hogy az öröm ne
akadályozza meg, hogy higgyünk. Kérjük a kegyelmet, hogy megérinthessük a
feltámadt Jézust, amikor találkozunk vele, az imában, a szentségekben, a
megbocsátásban, mely az egyház megújult fiatalsága. Amikor találkozunk vele a
betegeket, a bebörtönzötteket, a rászorulókat, a gyermekeket és az időseket
látogatva. Ha vágyat érzünk arra, hogy valami jót tegyünk, a feltámadt Jézus
indít minket rá. Mindig az öröm, az öröm az, amelyik megfiatalít. Kérjük a
kegyelmet, hogy örömteli közösség legyünk, mert mindannyian hiszünk,
találkoztunk a feltámadt Krisztussal.
Mindannyian
Isten gyermekei vagyunk
A
szentmise végén a pápa üdvözölte a Corviale negyed lakóit, emlékeztetve őket
arra, hogy szükségünk van egymásra, ezért együtt kell haladnunk előre. A
Szentatya találkozott a gyerekekkel, köztük a kis Emanuelével, aki elveszítette
nem hívő édesapját és most aggódik, hova került. A pápa megnyugtatta: Isten
dönti el, ki megy föl az égbe. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk, még a
maffiózók is. A pápa találkozott az idősekkel, a szegényekkel, és azokkal is,
akiknek meggyűlt a bajuk az igazságszolgáltatással. A szentmise előtt a hívek
meggyónhattak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése