Húsvét 3. hét péntek
Jézus
Krisztus eledele az, hogy Isten akaratát teljesítse, nekünk, hús-vér embereknek
viszont önmagát adja eledelül egy fizikai realitással bíró, mégis szellemi-lelki
táplálékban. Nem kenyérrel és borral akar táplálni bennünket – hiszen az csak
földi életünket táplálná –, de nem is csupán szimbolikusan. Krisztus teste és
vére az Eucharisztiában nem pusztán a sejtetés, az emlékezetbe idézés szintjén
van jelen, hanem valóságosan, abban az ontológiai mélységben, ahol Isten élete
a mi életünk forrása. Minden szentáldozás ebben az isteni életben erősít meg,
és Krisztushoz válunk egyre hasonlóbbá.
Az
Eucharisztiában együtt van múlt, jelen és jövő: a Fiú keresztáldozata, amelyet
felidézünk, s így jelenvalóvá válik minden szentmisén; a kegyelem áradása,
amely ebből a végtelen értékű, kimeríthetetlenül gazdag áldozatból fakad, s
táplálja bennünk az új, istengyermeki életet, örök jövőnket készítve elő.
Amikor ezekben a napokban párhuzamosan olvassuk az apostoli Egyház történetének
első lapjait Jézus eucharisztikus beszédével, figyeljünk fel arra az
összefüggésre, mely Krisztus szentségi teste és Titokzatos Teste, az Egyház
között van: minket, Titokzatos Testének tagjait szent testével táplál, hogy
egyre jobban bennünk legyen, és mi őbenne, s nem csupán egyenként, hanem mint
közösség is mind inkább hozzá hasonuljunk. Az Egyházhoz való tartozásunkat és
küldetésünket is úgy tekintsük, mint ebből a mélységes misztériumból fakadó,
szent valóságot.
Úr Jézus Krisztus, add, kérünk, kegyelmedet,
hogy áldozásról áldozásra egyre jobban kibontakozzék bennük a Te isteni életed,
s mint ugyanazon szőlőtőn kihajtott szőlővesszők, új, soha nem látott módon
hozzuk a felszínre a köztünk a mélyben meglévő egységet, hogy amilyen a Fő,
mind inkább olyanná legyen a Test is, az Atya dicsőségére és az egész világ
javára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése