Az élet igéje – 2018. július
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
„Elég
neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga
teljességében.” (2Kor 12,9)
A
korintusi közösséghez írt második levelében Pál apostol azokhoz szól, akik
elvitatják tőle az apostoli tevékenység jogát, de ő nem védekezik, nem sorolja
fel az érdemeit és az elért sikereket. Ellenkezőleg, azt hangsúlyozza, amit
Isten vitt végbe benne és általa.
Pál
misztikus tapasztalatáról, mély Istenkapcsolatáról beszél (vö. 2Kor 11,1-7a),
de rögtön megosztja szenvedését is, és elmondja, hogy egy „tövis” kínozza. Nem
magyarázza el pontosan, hogy miről van szó, de érthető, egy olyan mérvű
nehézséget említ, amely korlátozhatná evangelizációs tevékenységében.
Megvallja, ezért kérte Istent, hogy szabadítsa meg ettől a korláttól, de a
válasz, melyet tőle kapott, zavarba ejtő:
„Elég
neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga
teljességében.”
Mindannyian
megtapasztaljuk a testi, a pszichikai és a lelki gyöngeséget magunkban és
másokban is, gyakran találkozunk az emberiség szenvedő és irányvesztett
arcával. Gyengének és képtelennek érezzük magunkat arra, hogy megoldjuk a
nehézségeket, sőt még arra is, hogy szembe nézzünk velük, és legfeljebb arra
törekszünk, hogy meg ne bántsunk valakit.
Pál
tapasztalata azonban új távlatokat nyit: ha elismerjük és elfogadjuk a
gyöngeségeinket, akkor az Atya karjába vethetjük magunkat, mert Ő úgy szeret
minket, amilyenek vagyunk, és támogatni szeretne életutunkon. A levél további
részében ugyanis leszögezi: „Amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
Ezzel
kapcsolatban Chiara Lubich így ír: „Az elménk tiltakozik ez ellen a
megállapítás ellen, mert szembetűnő ellentmondást lát benne, ez egyszerűen egy
merész paradoxon. Viszont keresztény hitünk egyik legnagyobb igazságát fejezi
ki. Jézus magyarázza ezt el az életével, és mindenekelőtt a halálával. Mikor
teljesítette be a művet, amelyet az Atya rábízott? Mikor váltotta meg az
emberiséget? Mikor győzte le a bűnt? Amikor meghalt a kereszten megsemmisülve,
miután így kiáltott: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?« Jézus tényleg
akkor volt a legerősebb, amikor a leggyöngébb volt. Jézus Isten új népének
életet adhatott volna kizárólag a beszédei által, vagy valami további csoda
folytán, vagy egy rendkívüli tettel. De nem így tett. Nem, mert az egyház Isten
műve, és Isten művei csakis a fájdalomból virágoznak ki. Tehát a gyöngeségünkben,
törékenységünk megtapasztalásában egyedülálló lehetőség rejlik:
megtapasztalhatjuk a meghalt és föltámadt Krisztus erejét.” (vö. C. Lubich, A
fájdalom ereje, Città Nuova, 44, [2000], 12, p.7.)
„Elég
neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga
teljességében.”
Az
evangélium paradoxona ez: a szelídek öröklik a földet (vö. Mt 5,5), Mária a
Magnifikátban (vö. Lk 1,46-55) magasztalja az Úr hatalmát, mely teljesen és
végleg megnyilvánul személyes történetünkben és az emberiség történelmében is
ott, ahol jelen van a kicsinység és az Isten művébe vetett teljes bizalom.
Pál
tapasztalatának kapcsán Chiara így folytatja: „[…] keresztényként épp
ellenkezőleg kell döntenünk, mint ahogy az szokásos. Tényleg az árral szembe
kell mennünk. A világ szemében általában a siker, a hatalom és a kitüntetés
számít. Ezzel szemben Pál azt mondja, hogy a gyöngeségeinkkel kell dicsekednünk
[…]. Bízzuk magunkat Istenre. Ő fog működni gyöngeségeink, semmiségünk által.
És ha Ő működik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy tettei értékesek lesznek,
és tartósan szolgálják majd az egyének és a közösségek javát.”
Letizia
Magri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése