Évközi 13. hét szerda
Mindannyiszor
gúnyt űzünk az evangéliumból, valahányszor annak lényegét, az Atyaistennek
Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott irgalmasságát hazug módon utánozzuk.
Márpedig ezt tesszük, amikor ugyan megesik a szívünk az elesetten, és próbálunk
segíteni rajta nyomorúságában, de nem vagyunk következetesek, és nem
gyakoroljuk az igazságosságot, amely egyetemes, világot fenntartó, az emberi
jelenséget a mélyben megalapozó valóság. Ezt jelenti, amit a próféta által üzen
nekünk az Úr a mai Olvasmányban: nem arra szólít fel, hogy könyörüljünk meg
egymáson, s akkor ő is megkönyörül rajtunk, hanem igazságot és igazságosságot
követel a mindennapi életben, hogy remélhessünk irgalmasságában.
Nem
elég elérzékenyülve megszeretgetni valakit, hanem meg kell adni mindazt, ami az
igazságosság alapján jár neki. Igaz ez társadalmi szinten, de kicsiben, a
családban s minden keresztény közösségben is. Házastársunknak a vele kötött
életszövetség okán, az igazságosság alapján jár részünkről a tisztelet, szeretet,
hűség, hiszen millió más helyett éppen minket választott, mi pedig őt. A
gyermekeknek az igazságosság alapján jár a gondoskodás, törődés, nevelés. A
szülőknek az igazságosság alapján jár a tisztelet, megbecsülés, engedelmesség.
De még a rokonszenven alapuló, baráti kapcsolatokban is jelen van az
igazságosság követelménye, hiszen akit egyszer barátunknak választottunk, azt
az igazságosság alapján nem sorolhatjuk többé a nagy tömeg névtelen egyedei
közé.
Urunk, Jézus Krisztus, add kegyelmedet, hogy a
spontán, érzelmi szereteten túl megízleljük és nap mint nap gyakoroljuk is azt
a szeretetet, mely az isteni igazságban és igazságosságban gyökerezik, ezért
egyedül lehet valódi, azaz őszinte és tartós, örökkévalóságra érdemes. Formáld,
kérünk, szívünket egyre jobban a Te igazságod és irgalmad szerint, hogy az
igazságosság és az irgalmasság többé ne egymással ellentétes tulajdonságok
legyenek számunkra, hanem ugyanazon szeretetnek kétféle arca, egymást erősítő
és hitelesítő megnyilvánulása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése