Évközi 13. vasárnap
Az
Úr Jézussal érintkezni kell: odamenni hozzá és megérinteni, illetve engedni,
hogy ránk tegye a kezét. Kevés csak az érzelmek szintjén érintkezni vele, mert
a legtisztább lelkesedés is lelohad, a legfennköltebb érzések is megváltoznak,
talán épp az ellenkezőjükre fordulnak, mi magunk azonban több vagyunk ennél,
személyiségünk érzelmeink mögött van. Kevés az értelmi úton való érintkezés is
a mi Urunkkal, mert bár nélkülözhetetlen, hogy legyen róla alapvető fogalmunk,
tudásunk, hiába gyarapítjuk vele kapcsolatos ismereteinket nap mint nap, ő
mindezeken túl van, elérhetetlen messzeségben, s ha akarja, értelmünk működését
részben vagy teljesen kiiktatva lép kapcsolatba velünk, álomban vagy
elragadtatásban. Sőt még az akaratunk szabadságával történő érintés is kevés:
hozhatunk döntéseket miatta és érte, de ha ezt nem az ő kegyelmének erőterében
tesszük, erőfeszítéseink hiábavalóak és hatástalanok lesznek.
Testestül-lelkestül
kell kiszolgáltatnunk magunkat Jézus érintésének, azzal a vággyal és hittel
közeledve feléje, mint a hosszú évek óta beteg asszony, aki szenvedélyesen
hitte, hogy már ruhája szegélyének érintésétől is meggyógyul. Az a közeg pedig,
amelyben az Úr Jézussal a valóságos és teljes érintkezés létrejöhet,
mindenekelőtt a szentségek és a liturgia világa, ahol ő lelkünk mélyét érinti
meg, és megváltásának erejével legtitkosabb sebzettségünket gyógyítja. S ez
akkor is igaz, ha külsőleg nem érezzük a gyógyulást. Az iránta való szeretetből
elfogadott, értelmesen vállalt szenvedés mélyebb érintkezésre és egységre vezet
a mi Urunkkal, mint a testi egészség visszanyerése. A gyógyulás vágyánál is
erősebbnek kell lennie annak a vágyunknak, hogy vele egyesüljünk és az ő dicsőségére
legyünk, akár úgy, hogy gyógyító ereje sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár
pedig úgy, hogy szenvedéseinket egyesítjük az ő tisztaságos és végtelen érdemű
szenvedésével.
Gyógyító Urunk, Jézus Krisztus, add
kegyelmedet, hogy azzal a tudattal járuljunk Eléd minden szentáldozásban, hogy
a kenyér színében isteni hatalmadat rejtő ruhád szegélyét érintjük, mely a Te
csodálatos, gyógyító erődet közvetíti. Segíts, hogy tartózkodjunk a világ
érintésétől, és elutasítsuk az önző és tisztátalan érintéseket, de a Te
gyógyító, megerősítő, életadó érintésed hordozói és továbbadói lehessünk
testvéreink számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése