Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. augusztus 4., szombat

Puljić bíboros: Európa őrizze keresztény gyökereit az iszlám radikalizmussal szemben



Puljić bíboros: Európa őrizze keresztény gyökereit az iszlám radikalizmussal szemben

Vinko Puljić bíboros, Szarajevó érseke a Sir olasz katolikus hírügynökségnek adott nyilatkozatában beszámol arról a nehézségről, mellyel a Bosznia-Hercegovinában élő katolikusoknak kell szembenézniük napról-napra. Egyfelől Nyugat-Európa folyamatosan félreérti az ottani bonyolult etnikai-vallási helyzetet, másfelől pedig, miközben a helyi katolikusokat hátrányos helyi politikai megkülönböztetés éri, addig az országba bevándorló muzulmánok, köztük iszlám radikalisták helyi állami és külföldi támogatást élveznek.


„Európának újra fel kell fedezni saját gyökereit, saját keresztény identitását, mert csak így kerülheti el az iszlám radikalizmus fenyegetését” – jelentette ki Vinko Puljić szarajevói bíboros-érsek, Bosznia-Hercegovina katolikus egyházának prímása, abból az alkalomból, hogy ezekben a napokban a Szükséget Szenvedő Egyház katolikus segélyszervezet gyűjtési kampányt indított „Nincs Európa Krisztus nélkül” címmel, hogy ezáltal segítsék az ukrajnai Vinnicja város Redemptoris Mater szemináriuma növendékeit és a szarajevói II. János Pál pápa nevét viselő ifjúsági centrumot.

Évente tízezer katolikus hagyja el Bosznia-Hercegovinát

Vinko Puljić bíboros tájékoztatása szerint évente mintegy tízezer horvát származású katolikus hagyja el az országot. Az 1992-ben kitört háború előtt a mai Bosznia-Hercegovina területén 820 ezer katolikus élt, mára ez a szám 430 ezerre csökkent, gyakorlatilag megfeleződött a katolikusok száma. Európa megfeledkezik rólunk! – nyilatkozta Puljić bíboros, szinte megismételve azokat a szavakat, melyeket három éve, 2015 júniusában, Ferenc pápa szarajevói látogatása előtt mondott. A katolikusok elvándorlásának az oka - a bíboros szerint - helyzetük jogi és politikai egyenlőtlensége. Sokaknak nincs munkájuk, mások pedig, noha dolgoznak, nem tudnak tovább élni egy olyan országban, melyben nem élvezik a mindenki mást megillető jogokat.

Hátrányosan megkülönbözetett katolikusok

A helyi katolikusokat az 1995-ös daytoni egyezmény mindkét politikai entitásában, a Bosznia-Hercegovinai Föderációban és a Szerb Köztársaságban egyaránt diszkrimináció éri. A muzulmán Föderációban a bosznia-hercegovinai horvátok a katolikus hit miatt, a Szerb Köztársaságban pedig horvát nemzetiségük miatt szenvednek hátrányos megkülönböztetést. A szarajevói bíboros-érsek leszögezi, hogy a nemzetközi közösséget ebben felelősség terheli, mert nem nyújtja a katolikus közösségnek ugyanazt a segítséget, mint amit a többi helyi etnikumnak illetve felekezetnek megad.

A helyi egyház elkötelezettsége a tolerancia előmozdításáért

A helyi katolikus közösség arra törekszik, hogy előmozdítsa a megbékélés, a békés együttélés szellemét, különféle kezdeményezéseken keresztül. Ennek legmarkánsabb jele a szarajevói II. János Pál pápa ifjúsági centrum, melynek tagjai befogadnak maguk közé más felekezetű fiatalokat is. Ám ezt a munkát egyedül nem tudjuk elvégezni, mert mi csak egy kisszámú közösség vagyunk – nyilatkozta Puljić bíboros, majd megköszönte a Szükséget Szenvedő Egyház katolikus segélyszervezet hathatós támogatását.

Az iszlám radikalizmus fenyegetése Bosznia-Hercegovinában

Az arab országok nagy beruházásokba fogtak, mecseteket építenek, új falvak egész sorát emelik azok számára, akik saját országaikból oda érkeznek. A helyi muzulmánokkal jó a kapcsolatunk, de az arab világból érkezett radikalizálódott muzulmánokkal nehéz párbeszédet folytatni. Főként azért, mert politikai szinten szándékosan nem veszik figyelembe  a jelenlétünket. Bosznia-Hercegovina egy közismert kapu az Európába bejutáshoz a radikális iszlám világ számára, mely gyorsan terjed az öreg kontinensen. Sajnos Európa nem ismeri jól az iszlámot és nem tudja mit is jelent közelről egymás mellett élni a radikális iszlámmal. Mindennek a megfékezéséhez szükség van arra, hogy Európa felfedezze saját keresztény gyökereit. Ma csak az anyagi szempont számít, az ember spirituális jellege már nem. Európának meg kell tanulnia megőrizni  a keresztény gyökereit, különben továbbra is félnie kell a radikalizmustól – nyilatkozta Vinko Puljić szarajevói bíboros-érsek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése