Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2018. augusztus 1., szerda

Több mint ezer magyar fiatal vett részt a ministránsok találkozóján Ferenc pápával



Több mint ezer magyar fiatal vett részt a ministránsok találkozóján Ferenc pápával


Hatalmas öröm és lelkesedés tapasztalható Róma utcáin. Ministránsok vidám csoportjai töltik meg az olasz fővárost napok óta, akik a világ tizenkilenc országából érkeztek.


A német fiatalok után az egyik legnagyobb csoportot a Magyarországról és a külhoni magyar közösségekből – Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről – érkezett ministránsok alkotják, akik közel 2 ezer fővel vesznek részt a nemzetközi találkozón. A magyar csoportokat Ternyák Csaba egri érsek, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Szocska Ábel nyíregyházi görögkatolikus megyéspüspök, Böcskei László nagyváradi megyéspüspök és Német László nagybecskereki megyéspüspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnöke vezetik.
Több mint hatvanezer 13–23 év közötti ministráns készült a pápával való nagy találkozásra július 31-én, kedden este a Szent Péter téren. Ez volt a nemzetközi zarándoklat csúcspontja. A rendezvény mottója egy zsoltáridézet (34,15): „Keresd a békét, és járj a nyomában!”.
A 12. Nemzetközi Ministránszarándoklatra tizenkilenc országból érkeztek fiatalok, közülük ötvenezren Németországból, Stefan Oster püspök, a német püspöki konferencia ifjúsági bizottságának elnöke vezetésével. Sok fiatal utazott Rómába Belgiumból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Horvátországból, Luxemburgból, Ausztriából, Portugáliából, Romániából, Oroszországból, Svájcból, Szerbiából, Szlovákiából, Csehországból, Ukrajnából és az Egyesült Államokból.
„A világ békéért kiált, és mi hozzá akarunk járulni ehhez az egyetemes ügyhöz, kezdve a fiatal nemzedékektől, hogy falaktól és akadályoktól mentes világban élhessenek” – mondta Német László nagybecskereki püspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.
„A ministránsok zarándoklata elmélyíti a hitet, megerősíti a szeretetközösséget, és megmutatja a fiataloknak szolgálatuk egyetemes dimenzióját. Továbbá elősegítheti, hogy a résztvevők megértsék: a liturgiába és az Egyház nagy közösségébe való bekapcsolódás alapvető fontosságú a Krisztussal és a hittel való élő kapcsolathoz. Meggyőződésem, hogy e zarándoklat nemzetközi jellege fontos jele az egész világról érkezett keresztény fiatalok közötti megértésnek. Remélem, hogy sokan közülük a béke és a harmónia kovásza lesznek az egyet nem értéssel és a xenofóbiával szemben, amely esetleg saját országaikban és saját közegükben jelen van” – fogalmazott Stefan Oster német püspök.
Ferenc pápa és a ministránsok találkozójára Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapján került sor. Az esemény előremutat az őszi püspöki szinódus felé, amelyen a fiatalok és a hivatásgondozás témájával foglalkoznak. A rendezvény előretekint továbbá a 2019-es panamavárosi ifjúsági világtalálkozó felé is.
A fiatalok számára készült a Go Rome mobilalkalmazás, amely által élőben követhetik a zarándoklat eseményeit, és ahol megoszthatják ötleteiket, benyomásaikat, valamint kérdéseket intézhetnek a Szentatyához az őszi szinódussal kapcsolatban.
*
Július 31-én, kedden délután fél négykor kezdődött a ministránsok találkozója a Szent Péter téren. Ferenc pápa este hat órakor érkezett a térre, hogy találkozzon a 12. Nemzetközi Római Ministránszarándoklat résztvevőivel. Német László nagybecskereki püspök, a Nemzetközi Ministránsszövetség és a Nemzetközi Ministránszarándoklat elnöke köszöntötte a pápát, majd három ministráns átadta a Szentatyának a zarándoklat hivatalos nyakkendőjét és karkötőjét a kitűzőkkel. A három fiatal Ukrajnából, az USA-ból és Németországból érkezett. Ezt követően a ministránsok kérdéseket intézhettek a pápához. Az öt kérdés közül az egyik magyar nyelven hangzott el. Az imatalálkozó során Ferenc pápa mondott homíliát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése