Advent 2. hét hétfő
Ha
várakozásunk túl hosszúra nyúlik, ha semmi jelét nem látjuk a megígért
beteljesedésnek, akkor szívünk elcsügged, testünk-lelkünk elernyed és
roskadozni kezd. Amikor viszont a várva várt találkozás, a szabadulás elérhető
közelségbe kerül, hatalmas külső-belső energiák szabadulnak fel bennünk, s egy
rövid ideig olyan intenzitással élünk, mint ahogyan fut a célegyenesbe jutott
távfutó. Ám ha csalódnunk kell, ha mégsem jön, akit vártunk, ha mégsem érkezik
el a szabadulás órája, maradék erőnk is elhagy, és feladjuk a további
várakozást.
Óriási
felelősség tartani a lelket valakiben, aki szenvedve várakozik, s egyre jobban
belefárad a várakozásba. Hamis reményekkel kecsegtetni, hogy utána keserűen
csalódnia kelljen, akár halálát is jelentheti. A biztatás, a szép szavak, de
még a Szentírással való vigasztalás sem elegendő. Tenni is kell érte, Jézus elé
vinni, ha másképp nem megy, hát a tetőn keresztül, ágyastul. Nem nyugodhatunk
addig, míg meg nem látja Jézust, s benne új távlatot nem kap pislákoló
reménykedése. A mi hitünk eszközli ki számára a gyógyulást, a bűneitől való
szabadulást.
Hálát adunk Neked, Urunk, hogy eljöveteleddel a
hajnal fényét hoztad el a világmindenségre boruló reménytelen éjszakába. A Te
megbocsátó, feloldozó hatalmad új reményt adott szívünknek és megszilárdította
lépteinket: már nem magunknak kell megerősítenünk elernyedt kezünket és
roskadozó lábunkat, hanem Te magad adod vissza képességünket, hogy azon az úton
járjunk, mely hazavezet az atyai házba, s a nekünk ajándékozott Szentlélekkel
ujjongva dicsőítsük mennyei Atyádat. Adj nekünk készséges szívet, hogy
fáradhatatlanul járjunk a Te utadon, és találékony szeretetet, hogy Eléd hozzuk
s a Te gyógyító jelenlétedbe vonjuk azokat is, akik a maguk erejéből nem tudnak
kapcsolatba lépni Veled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése