Az élet igéje – 2018. december
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
„Örüljetek
az Úrban szüntelenül!” (Fil 4,4)
Pál
apostol írja ezt a filippi közösségnek, miközben maga is üldöztetést szenved,
és súlyos nehézségek közepette él. Kedves barátainak mégis azt mondja, sőt
szinte parancsolja, örüljenek szüntelenül.
Vajon
meg lehet ilyesmit parancsolni?
Ha
szétnézünk, nem sok okot találunk még arra sem, hogy derűvel tekintsünk a
világra, az örvendezésre pedig még kevesebbet!
Az
élettel járó aggodalmak, a társadalomban tapasztalt igazságtalanság, a népek
közötti feszültségek közepette már az is nagy szó, ha nem bátortalanodunk el,
nem hagyjuk magunkat ezektől az aggodalmaktól legyűrni, és nem zárkózunk be
önmagunkba.
Pál
mégis hív minket is:
„Örüljetek
az Úrban szüntelenül!”
Hogy mi
ennek a titka?
„[…]
Egyetlen oka van annak, hogy a nehézségek ellenére szüntelenül az örömben
éljünk. A komolyan vett keresztény élet vezet ehhez. Általa Jézus él bennünk
teljesen, és vele nem lehet, hogy ne az örömben éljünk. Ő az igazi öröm
forrása, mert értelmet ad az életünknek, fényével vezet, megszabadít
félelmeinktől a múltat, de a ránk váró jövőt illetően is, erőt ad, hogy
legyőzzünk minden nehézséget, kísértést és próbatételt, amellyel
találkozhatunk.”(C. Lubich, Invito alla gioia, in „Città
Nuova”, 31 (1987/22), p. 11.)
A
keresztény ember öröme nem egyszerűen optimizmus vagy az anyagi jólét
biztonsága, de nem is a fiatal és egészséges ember könnyedsége, hanem a szívünk
mélyén az Istennel való személyes találkozás gyümölcse.
„Örüljetek
az Úrban szüntelenül!”
Ebből az
örömből fakad – folytatja Pál –, hogy képesek leszünk szívből befogadni a
többieket, a készség, hogy időt szenteljünk a körülöttünk élőkre. (vö. Fil 4,5)
Sőt Pál
egy másik alkalommal nagyon határozottan ismétli, amit Jézus mondott: „Nagyobb
öröm adni, mint kapni.” (ApCsel 20,35)
Jézus
társaságából fakad a szívbéli béke is, egyedül ez tud lefegyverző erejével
átterjedni a körülöttünk élőkre is.
Szíriában
a háború okozta veszély és fenyegetettség ellenére is összejött a fiataloknak
egy szép számú csoportja, hogy megosszák egymással az evangélium megélésével
kapcsolatos tapasztalataikat, és megtapasztalják a kölcsönös szeretet örömét.
Innen indultak aztán tovább, mert tanúsítani szeretnék, hogy megvalósítható a
testvériség.
Így ír
az egyik résztvevő:
„Egymást
követték a tapasztalatok a mardosó fájdalomról és a reményről, az Isten
szeretetébe vetett hősies hitről. Van, aki mindenét elveszítette, látta
meghalni a szeretteit. […] Ezek a fiatalok nagyon határozottan életet akarnak
fakasztani maguk körül: jótékonysági akciókat szerveznek, ezreket vonnak be,
újraépítik az iskolát és a parkot egy kisváros központjában, amelyet soha nem
tudtak befejezni a háború miatt. Több tucat menekült családot segítenek. […]
Szívükben forgatják Chiara Lubich szavait: »A keresztény ember öröme olyan,
mint a könnycseppen felcsillanó napsugár, mint a vércseppből kinyíló rózsa,
fájdalomból lepárolt szeretet-esszencia. […] Apostoli hatalma van: nyílás,
amelyen át bepillanthatunk a Mennyországba.« Szíriai testvéreink olyan erősek,
mint az őskeresztények, mivel egy ilyen borzalmas háború közepette is tanúságot
tesznek a Szeretet Istenbe vetett hitről és reményről, és át is adják azoknak,
akik társaik az élet útján. Köszönjük, Szíria, hogy bemutatod nekünk a megélt
kereszténységet!”
Letizia
Magri
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése