Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. február 3., vasárnap

Arábia püspöke a történelmi látogatásról: A vallások közötti dialógus katasztrófát akadályozhat meg



Arábia püspöke a történelmi látogatásról: A vallások közötti dialógus katasztrófát akadályozhat meg


Órákon belül Ferenc pápa három napos apostoli útra indul az Egyesült Arab Emirátusokba. Arábia apostoli helynöke, Paul Hinder püspök azt szeretné, ha a régió vallásai minél szorosabban együtt dolgoznának – különben szerinte katasztrófa fog bekövetkezni. Pápa először látogat az Arab-félszigetre.


Az Egyesült Arab Emirátusokba történő pápai látogatás előtt a régió püspöke, Paul Hinder arra hívja fel a figyelmet, hogy a vallásoknak mélyebb dialógust kell folytatniuk. Február 2-án, szombaton így nyilatkozott a Deutsche Wellének: „Úgy vélem, hogy amennyiben el akarjuk kerülni az előttünk álló katasztrófát, a konfliktushelyzetekre való tekintettel elkerülhetetlen és szükségszerű az, hogy a vallások szorosabban dolgozzanak együtt.” Hinder püspök az Abu-Dzabiban levő püspöki székhelyen találkozik majd február 3-án, vasárnap este Ferenc pápával, akinek útja február 5-ig, keddig tart. Először látogat pápa az Arab-félszigetre.

Az Emirátusok Egyháza „eleven migráns egyház”

Ugyanakkor a svájci születésű 76 éves Hinder püspök, aki már évtizedek óta a régióban dolgozik, óv a túlzott elvárásoktól is. „Türelemre van szükség egymás kölcsönös megismerésének az útján. És valamiféle együttmunkálkodás lépéseire is a terepen.” Jelentős eltérések vannak az iszlámnak az emirátusokbeli, szaúd-arábiai, ománi, iráni vagy jemeni változatai között. Úgy fogalmaz: „Egy fontos imámmal folytatott beszélgetés után nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy ezzel az egész iszlám világot látnánk.”

Az emirátusokbeli Egyházról a püspök úgy beszél mint egy „eleven migráns egyházról”. „A világegyházban sokan azt hiszik, hogy Arábiában egyáltalán nem élnek keresztények.” Hinder hangsúlyozta, hogy a vallásgyakorlás szabadsága terén, különösképpen az istentiszteletekkel kapcsolatban semmiféle panasza nem lehet.

Ferenc pápa részvételével Abu-Dzabiban lesz egy vallásközi konferencia is. Nem sokkal ennek megkezdése előtt közzétették a résztvevők nevét is: a pápa és a szunnita muszlimok lelki vezetője mellett felszólal még az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Olav Fykse Tveit tiszteletes, valamint a zsidók, a buddhisták és a bahái vallás képviselői is. Mindez a február 1-jén, pénteken közzétett aktualizált programból látszik.

A megnyitón beszédet mond az Egyesült Arab Emirátusok toleranciaminisztere, Nahyan bin Mubarak Al Nahyan sejk, valamint az Arab Liga főtitkára, Ahmed Aboul Gheit is. A Németországból érkező szónokok közt szerepel még a hamburgi Iszlám Központ volt igazgatója, Halima Krausen, valamint a frankfurti rabbi Julian-Chaim Soussan és Markus Dröge berlini evangélikus püspök.

A szónokok névsorában szerepel még: Lengyelországból Michael Schudrich főrabbi; Bosznia-Hercegovina volt főmuftija, Mustafa Ceric; Bechara Raï bíboros, maronita pátriárka, valamint a Szent Egyed-közösség elnöke, Marco Impagliazzo.

A kormány támogatja a vallásközi konferenciát

Az emberi testvériségről szóló nemzetközi konferenciát (Global Conference of Human Fraternity), ezt a kereken hétszáz résztvevővel – köztük számos politikai vezetővel – zajló kétnapos rendezvényt a Vének Muszlim Tanácsa szervezi. Ennek a 2014-ben létrehozott, Abu-Dzabiban székelő egyesületnek az a célja, hogy áthidaljon iszlámon belüli szakadékokat, közvetítsen vitázó felek között, és a szélsőséges uszítókkal szemben megvédje az emberi értékek és a tolerancia vallási üzenetét. E tanács vezetője al-Tayyeb nagysejk.

Az előadásokból és workshopokból álló program három tematikus részre bomlik: Az emberi testvériség alapelvei, A közös felelősség, valamint Kihívások és lehetőségek. Az Egyesült Arab Emirátusok kormánya erősen támogatja a vallási toleranciát, így e konferenciát is.

Ferenc pápa vasárnap, február 3-án utazik az Egyesült Arab Emirátusokba. Abu-Dzabi koronahercege, Muhammad bin Zayid al Nahyan a katolikus egyházfőnek a Vatikánban nyújt át ajándékot.
A Vatikán nemrég közzétett más részleteket is a pápai utazással kapcsolatban. Eszerint az Emirátusokban az ország kormánya az Arab-félszigeten először tartandó pápai szentmise napját, jövő keddet ünnepnappá nyilvánította. Így a katolikus hívők, akik mind az ázsiai térségből itt dolgozó vendégmunkások, könnyebben részt tudnak venni a szentmisén – közölte február 1-jén, pénteken újságírók előtt Alessandro Gisotti vatikáni megbízott szóvivő.

Február 5-én, kedden, a pápai látogatás utolsó napján a Zayed-Sports-City stadionban lesz a szentmise, amelyre eddig már nagyjából 135 ezer jegyet adtak ki, mondta Gisotti. Az Emirátusok legnagyobb stadionjában 40 ezer férőhely van, a többi hívő pedig majd kivetítőkön, szimultántolmácsolással követheti a szentmisét a stadion környékén. Gisotti azt is elmondta, hogy meghívott muszlim vendégek is lesznek az istentiszteleten.

Ferenc pápa szóba hozza-e a jemeni erőszakot?

Az Arab-félszigeten zajló első pápai látogatás teljesen a vallásközi dialógusra fókuszál. Ezért sem a pápának, sem a vendéglátónak nem lesznek politikai beszédei. Ám a vatikáni szóvivő szerint bizonytalan az, hogy a pápa valamely felszólalásában kitér-e arra a Jemenben zajló háborúra is, amelyben az Emirátusok is részt vesznek.

Legutóbb a karácsonyi Urbi et orbi áldásban követelte Ferenc pápa, hogy vessenek véget a jemeni erőszaknak és szenvedésnek, tehát a pápa álláspontja e kérdésben világos és ismert, fogalmazott Gisotti. És bár január óta Jemenben egy törékeny fegyverszünet van érvényben, az ENSZ adatai szerint a világ legsúlyosabb humanitárius krízise pusztít a térségben.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése