Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. február 4., hétfő

LEONISSZAI SZENT JÓZSEF



LEONISSZAI SZENT JÓZSEF 
kapucinus 
(1556-1612)


Assisitől délre nem messze van Leonissa (Leonessa) község; itt látta meg szeretünk, keresztnevén Eufránio a napvilágot. Már csecsemő korában csodás dolog történt vele: Isten megmentette a megfulladástól. Gyermekkorában buzgó volt az imában, önmegtagadásban. Szüleit korán elvesztette. Egy tanár nagybátyja vette gondjaiba, taníttatta, sőt, amikor házasulandó korba ért, gazdag menyasszonyról is gondoskodott. Az ifjú azonban minden nyomásnak, rábeszélésnek ellenállt. Felhasználva nagybátyja távollétét, kapucinusnak jelentkezett. Fel is vették s Assisibe küldték. Ekkor kapta a József nevet. Rokonai utánamentek s erőnek erejével haza akarták vinni: Szándékuk azonban meghiúsult József ellenállásán és a kapucinusok határozott fellépésén. Pappá szentelése után, elöljárói engedélyével, hamarosan Konstantinápolyba ment néhány rendtársával, hogy a fogságban lévő keresztényeknek lelki segítséget nyújtson. Már két évig működött itt eredményesen, amikor vakmerő vállalkozásra szánta el magát: belopakodott a szultán palotájába, hogy őt megtérítse. Elfogták, egyik kezébe és lábába vaskampót szúrtak, s egy gerendára felakasztották. Itt szenvedett három napon át, imádkozva s Istent dicsőítve. Szabadulása - ahogy ő maga elbeszélte - úgy történt; hogy egy csoda szép kisfiú jelent meg a börtönben, megszabadította a vaskampóktól, megérintette, s ezzel meggyógyította sebeit. Kenyeret s bort hozott neki; hogy erőre kapjon. Közölte vele, Isten akarata, hogy hazájába visszatérjen, mert ott jobban tudja szolgálni a lelkek üdvösségét. Haza is jutott, s ettől kezdve mint népmisszionárius járta a falvakat Umbriában és másutt. Naponta 6-8 szentbeszédet is mondott. Szavait feltűnő csodák, gyógyulások, kenyérszaporítás, megtérések kísérték. Kibékített viszálykodó családokat, községeket. Sokat betegeskedett, de közben szigorú önmegtagadó életet élt. 56 éves korában halt meg Amatrice-ben, amikor a zsolozsmában ezt imádkozták mellette: „Drágalátos az Úr szemében szentjeinek halála.” Halála után eltűnt minden sebe, teste a megdicsőültek szépségébe öltözött. Közbenjárására csodák történtek. XIV. Benedek avatta szentté 1746-ban. Amikor rákbetegsége igen gyötörte, az orvosok műtétet javasoltak. Akkor még nem ismerték az érzéstelenítést s le akarták kötözni. O kezébe vette keresztjét: „Látjátok - mondta. -, ez a legerősebb kötelék, mely megköt engem.” Így szenvedett a műtét alatt s közben ismételgette: „Sancta Maria, succurre miseris!” (Szűz Mária; jöjj segítségére a szerencsétleneknek!)

Imádság:
Istenünk, te Leonisszai Szent Józsefet az evangélium kiváló hirdetőjévé tetted.
Közbenjárására add meg, hogy ugyanazon szeretet tüzétől lángolva tudjuk
keresni a lelkeket, és egyedül neked szolgáljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus
által.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése