Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2019. február 7., csütörtök

Melitopoliszi Szent Partén



Szent Partén 
püspök


Partén a kisázsiai Melitopoliszban született. Atyja a város egyik templomának diakónusa volt. Fiatal korában halászással foglalkozott. A halakért kapott pénzt szétosztotta a szegények között. A város püspöke, megismerve erényes életét, magához vette, tanította és áldozópappá szentelte. Rövid idő múlva szent életéért Lampszaka város püspökévé választották. A város, amelynek püspöke lett, tele volt pogánnyal, csak nagyon kevés keresztény élt benne. Nagy buzgósággal állt bele a hit terjesztésébe, a keresztény erkölcsök kialakításába. A pogány templomok helyébe keresztény templomokat óhajtott emelni. Ehhez Nagy Konstantin császártól kért felhatalmazást. Ezt megkapta, sőt anyagi segítséget is kapott tőle. Teljesen ki akarta irtani a pogányságot. Isten adományából működését sok csodával erősítette meg. Sok embert vezetett a keresztény hitre, sok csodát tett, késő öregségben halt meg 318. február 7-én.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése