Évközi 15. hét hétfő
Az
az egyszerű figyelmetlenségnek látszó ferdítés, amellyel hajlamosak vagyunk
olvasni és értelmezni Urunk szavait, örökre eltávolíthat tőle, mert
szükségképpen igen fájó, elviselhetetlen csalódásokba fog sodorni. Ha valaki
csak azt hangsúlyozza, hogy Krisztus követése állandó harc, sokszor a
legédesebb kötelékek elszakítása és súlyos terhek cipelése, meghamisítja az
evangéliumot, és Isten országa helyett előbb-utóbb a pszichiátrián fog kikötni.
Ha viszont csak arra figyel, hogy Krisztus követése békességet ad, százannyit
áldott emberi kapcsolatokban, és könnyű terhek vidám hordozását – akkor tagadja
ennek az életnek a realitását, azt, hogy olyan világban élünk, melyet az
Istentől való elszakadás gonosszá és ellenségessé tett.
Ma
inkább az olyan hamis prófétából van több, aki olyat ajánl fel a világnak
Krisztus nevében, amit Urunk soha nem ígért. Igaz, hogy azt mondta: „Az én
békémet adom nektek”, de ezt a békességét elárultatásának éjszakáján, a világ
békétlenségének rázúduló sötétségében ajándékozta nekünk; igaz, hogy azt is
ígérte: aki őt követi, „százannyit kap”, atyát, anyát és testvért, de
hozzátette azt is, hogy „üldözések közepette”; és valóban mondta azt is:
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik terheket hordoztok”, de nem azzal folytatta,
hogy „leveszem rólatok a terhet”, hanem hogy „nyugalmat találtok lelketeknek”.
Úr Jézus Krisztus, add nekünk, kérünk, a Te
békességedet, mely túl van e világ háborúságain és ingatag békekötésein, túl a
sztoikus nyugalmon, autogén tréningen és minden emberi próbálkozáson, ami csak
a külső-belső egyensúlyra törekszik. Segíts kegyelmeddel, hogy ne sajnáljunk
kegyetlen harcot vállalni a bűnnel, a bűnös világgal és régi bűnös énünkkel,
hogy ha kell, kemény szakítások és mindennapi kis meghalások árán jussunk el
erre a békességre, mely abból fakad, hogy Általad egészen a mennyei Atyára
hagyatkozunk, végtelen szeretetére bízva földi életünket és örök sorsunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése