Ferenc pápa: Sokszor a nem hívők mutatják meg, mi az igazi vallásosság és emberség!
Július 14-én déli beszédében a vasárnapi evangéliumról, az irgalmas szamaritánusról szóló példázatról elmélkedett a Szentatya. Hangsúlyozta, hogy a könyörületességnek, az együttérzésnek kell lennie a keresztény ember védjegyének.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma az
evangéliumban az „irgalmas szamaritánus” híres példabeszédét halljuk (vö. Lk
10,25–37). Amikor egy törvénytudó arról kérdezi Jézust, hogy mi szükséges az
örök élet elnyeréséhez, ő arra buzdítja, hogy az Írásokban keresse a választ,
és azt mondja neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes
lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját
magadat” (Lk 10,27). Arról viszont eltérő értelmezések léteztek, kit is kell
„felebaráton” érteni. Az az ember utána épp ezt kérdezi: „Ki a felebarátom?”
(Lk 10,29). Ekkor Jézus példázattal válaszol, ezzel a gyönyörű példázattal.
Javaslom mindnyájatoknak, hogy vegyétek elő ma az evangéliumot, Lukács
evangéliumát, és keressétek meg a 10. fejezetet, azon belül a 25. verset. Ez az
egyik legszebb példabeszéd az evangéliumban. A keresztény élet paradigmájává
vált, mintájává annak, ahogyan egy kereszténynek cselekednie kell. Ilyen kincsünk
van Lukács evangélistának köszönhetően!
A rövid
történet főszereplője egy szamariai, aki talál egy embert az útszélen, akit
útonálló kiraboltak és megvertek, de ő gondjaiba veszi. Tudjuk, hogy a zsidók
megvetették a szamariaiakat, a választott néptől idegennek tekintették őket.
Nem véletlen hát, hogy
Jézus
épp egy szamariait választott a példázat pozitív szereplőjének. Ily módon az
előítéletet akarja leküzdeni. Rámutat, hogy egy idegen is, aki nem ismeri az
igaz Istent és nem látogatja annak templomát, képes az ő akarata szerint
cselekedni:
megszánja
bajban lévő testvérét, és a rendelkezésére álló minden eszközzel segítségére
siet.
Azon az
úton, a szamariai előtt, már áthaladt egy pap és egy levita, vagyis
istentiszteletre rendelt emberek, de látva a szegény nyomorultat a földön
megállás nélkül továbbmentek, valószínűleg azért, hogy ne szennyeződjenek be a
vérével. Az istentisztelethez kapcsolódó emberi szabályt – hogy ne
szennyeződjenek be vérrel – elébe helyezték Isten nagy parancsának, aki
mindenekelőtt irgalmasságot akar.
Jézus
tehát a szamariait állítja példaképül, olyasvalakit, aki nem volt hívő! Mi is
ismerünk sok embert, aki lehet, hogy agnosztikus, de teszi a jót. Jézus olyan
embert állít példaképül, aki nem számított hívőnek. És ez az ember, szeretve
testvérét, mint önmagát, megmutatja, hogy teljes szívéből és teljes erejéből
szereti Istent – azt az Istent, akit nem ismert! –, és egyszerre tanúskodik
igazi vallásosságról és teljes emberségről.
Miután
elmesélte ezt a gyönyörű példázatot, Jézus ismét a törvénytudóhoz fordul, aki
azt kérdezte: „Ki a felebarátom?”, és azt mondja neki: „Mit gondolsz, ezek
közül ki volt igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” (Lk 10,36).
Ily módon megfordítja beszélgetőpartnere kérdését, és a mi logikánkat is.
Megérteti velünk, hogy nem mi vagyunk azok, akik kritériumaink alapján
meghatározzuk, ki a felebarátunk és ki nem az, hanem a rászoruló személynek
kell tudnia felismerni, ki a felebarátja, vagyis „aki irgalmas volt hozzá” (Lk
10,37). Képesnek lenni az együttérzésre: ez a kulcs. Ez a mi kulcsunk! Ha látsz
egy rászorulót, és nem indulsz könyörületre, ha nem esik meg rajta a szíved,
akkor valami baj van. Vigyázz, vigyázzunk: ne engedjük, hogy önző érzéketlenség
jellemezzen minket! Az együttérzés képessége vált a keresztény embernek, sőt
Jézus tanításának megkülönböztető jegyévé. Maga Jézus az Atya együttérzése
velünk. Ha mész az utcán, és meglátsz egy hajléktalan férfit, aki ott fekszik,
és továbbmész anélkül, hogy ránéznél, vagy azt gondolod: „Na, az alkoholtól
ilyen, egy részeg ember”, kérdezd meg magadtól, ne azt, hogy az ember részeg-e,
hanem azt, hogy a szíved nem vált-e érzéketlenné, a szíved nem hűlt-e ki
teljesen!
Az
evangéliumnak ez a befejezése azt jelzi, hogy a szükséget szenvedő emberi élet
iránti könyörület a szeretet igazi arca.
Így
válhatunk Jézus igaz tanítványaivá, és így mutathatjuk fel az Atya arcát:
„Legyetek irgalmasak, mivel Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Isten, a mi Atyánk,
irgalmas, mert együttérez velünk; képes az együttérzésre, odalépni
fájdalmainkhoz, bűneinkhez, ártalmas szokásainkhoz, nyomorúságainkhoz.
Szűz
Mária segítsen bennünket, hogy megértsük és mindenekelőtt egyre jobban megéljük
az Isten, a mi Atyánk iránti szeretet és a testvéreink iránti konkrét,
nagylelkű szeretet közötti elszakíthatatlan köteléket, és adja meg nekünk a
kegyelmet, hogy könyörületesek legyünk és növekedjünk az együttérzésben!
A
Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:
Kedves
testvéreim!
Ismételten
szeretném kifejezni közelségemet a szeretett venezuelai néphez, mely az
elhúzódó válság miatt jelentős megpróbáltatástól szenved. Imádkozunk az Úrhoz,
hogy inspirálja és világosítsa meg az érintett feleket, hogy mihamarabb olyan
egyességre jussanak, amely véget vet a nép szenvedésének az ország és az egész
térség javára!
Szeretettel
köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak, Olaszországból és a világ sok tájáról
érkezett zarándokok! Köszöntöm a családokat, az egyházközségi csoportokat, a
társulatokat.
Külön is
üdvözlöm a pamplona-tudelai egyházmegye fiataljait, a Regnum Christi által
szervezett növendéknevelői tanfolyam résztvevőit, a Názáreti Szent Család
nővéreit, akik általános káptalanjukat tartják, és a Bergamo melletti
Bolgaréból jött bérmálkozó fiatalokat.
Szívélyes
üdvözletemet küldöm a lengyel hívőknek, nektek [a téren lévő hívők egy
csoportjára mutat], és azoknak, akik részt vesznek a Mária Rádió éves
zarándoklatán a częstochowai kegyhelyre. Köszöntsük mindnyájan a lengyel
zarándokokat!
Szép
vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el
imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése