Az
igazságok hierarchiája
Ferenc
pápa is „Kilépő egyházról”, missziós egyházról beszél, amelynek elsődleges
hivatása: hirdetni az Örömhírt mindenkinek mindenütt (Evangelii gaudium
=EG 20-23). „Az összes kinyilatkoztatott igazság ugyanabból az isteni forrásból
ered és ugyanazzal a hittel hisszük azokat, de néhányuk fontosabb ahhoz, hogy
közvetlenebbül juttassuk kifejezésre általuk az evangélium szívét. Ami ebben az
alapvető magban felragyog, az nem más, mint Isten üdvözítő szeretetének a
szépsége, amely a meghalt és feltámadt Jézus Krisztusban került kinyilvánításra.
A II. Vatikáni zsinat ebben az értelemben tanította, hogy ’a katolikus
tanításhoz tartozó igazságoknak hierarchiájuk van, mert nem azonos módon
kapcsolódnak a keresztény hit alapjához’ (UR 11) Ez érvényes mid a hit
dogmáira, mind az Egyház tanításának egészére, beleértve az erkölcsi tanítást
is.” (EG 36)
Következésképpen
az igehirdetésben/lelkipásztorkodásban a keresztény eszmény harmonikus
teljességét kell szem előtt tartani úgy, hogy „egyetlen igazságot sem tagadunk.
Nem szabad megcsonkítani az evangéliumi üzenet épségét.” De megfelelő
arányosságnak kell érvényesülnie: figyelembe véve az igazságok hierarchiáját
a helyzeteknek, befogadó közönségnek megfelelően hangsúlyozni a lényeget. „A
keresztény erkölcsi prédikáció nem sztoikus etika. Több, mint aszkézis, ám nem
puszta gyakorlati filozófia, és nem bűnök és tévedések katalógusa. Az
Evangélium mindenekelőtt arra hív, hogy válaszoljunk Istennek, aki szeret és
üdvözít minket, felismerve őt másokban, és kilépve önmagunkból, hogy mindenki
javát keressük. Semmilyen körülmények között nem szabad elhomályosítani ezt a
meghívást! Minden erény a szeretet ezen válaszának a szolgálatában áll.” (EG
39; vö. EG 160-162)
Apostoli
Hitvallás
Az első
századok keresztényei a keresztségkor vallották meg hitüket az Atyában, a
Fiúban és a Szentlélekben. Az Apostoli Hitvallás alapformái a II. és a
III. században alakultak ki. A Szentháromságot megvalló forma a Máté evangélium
befejező verseire megy vissza: „Én kaptam minden hatalmat a mennyben és a
földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg
őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében, és tanítsátok őket mindannak
megtartására, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,18–20).
A
keresztségkor a hitjelöltnek ezt a három kérdést tették fel: „Hiszel-e
Istenben, az Atyában, a Mindenhatóban? - Hiszel-e Jézus Krisztusban?... -
Hiszel-e a Szentlélekben...?” S a hitjelölt (katekumen) mind a három
kérdésre így válaszolt: „Hiszek!” (credo) Ezután következett a
háromszori alámerítés.
A
második kérdést/hitvallást, amely Krisztusra vonatkozik, elég korán
továbbfejlesztették, - kibontották a megváltás titkát: Jézus megtestesülése,
szenvedése, halála és megdicsőülése az üdvtörténet lényegét foglalja össze.
Majd pedig a Szentlélek műve, az Egyház és a keresztény hívő jövője is helyet
kapott a hitvallásban.
A
Szentháromság művére utaló hármas tagoltság a nyugati, pontosabban a római
eredetű hitvallásra jellemző. A keleti egyházakban inkább a krisztológiai szempontok
domborodnak ki. Ezek a keleti hitvallások változatosak: az üdvtörténet egyes mozzanatait
jobban részletezik, ezen kívül a metafizikai és a kozmikus távlatok is erősebb
hangsúlyt kapnak. Világosan kifejezésre jut pl. a teremtés és a krisztológia
kapcsolata.
A
nyugati és a keleti hitvallások sokszor együtt léteznek, és egymást befolyásolják.
Egy-egy helyi egyház liturgiája – a keresztség és az eucharisztia ünneplése is
sajátos színt ad a hitvallásoknak vagy hitszabályoknak. Az eretnekségek
jelentkezésekor az egyetemes zsinatokon definiálják a katolikus hitet; így a
hit megfogalmazásai egyetemes tekintélyt kapnak. A hitviták nyomot hagynak a
hitvallásokban.[2]
A
hitaktus és a hittartalom szorosan összefügg
Henri de
Lubac SJ, az Apostoli Hitvallás történetét és szerkezetét elemezve, valamint a
keresztény hit sajátosságáról írt tanulmányaiban[3], ismételten hangsúlyozza:
hitünk nem elvont igazságok rendszere, hanem a Jézus Krisztus Személyében,
szavaiban és tetteiben összefoglalt kinyilatkoztatás, üdvtörténet, amelyet a
hármas tagolású Krédó rögzített. A hitaktus válasz a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott
és megszerzett üdvösségre, és így részesedés az isteni életben a hit, remény és
szeretet megélése által. A hitaktus és a krédóban kifejezett hittartalom
elválaszthatatlanok; éppen a Krédó ágazatai határozzák meg a keresztény hit
sajátosságát.
A
hitvallásban összefoglalt kinyilatkoztatást, üdvösségtörténetet kell az
igehirdetésben „elbeszélnünk”, ezt kell megélnünk, erről kell tanúságot tennünk
más vallások hívői és a hitetlen világ előtt. Ezért állítottam: a kereszténység
nem csupán spirituális út, valamilyen istentapasztalat tapogatódzó
keresése (ha kezdetben ez is), mert a teljesebb keresztény hitnek van célja
és tartalma: Jézus Krisztus az Igazság és Élet, a Szentháromság és az
egyetlen Üdvözítő megvallása és életközösség Vele a Szentlélek által éltetett
Egyházban.
Egyház
és Eucharisztia
A keresztségi
hittel már beoltattunk Krisztus Testébe, az Egyházba. Már a megkezdett örök
életet éljük. „Gratia est semen gloriae”: A kegyelem a dicsőség magva.
Jézus Krisztus Isten Ős-szentsége, az Egyház pedig Krisztus
misztériumának alapszentsége, amely a hétszentségben kivirágozva
megjeleníti a húsvéti misztériumot. Különösen is az Eucharisztia ünneplésében,
a szentmisében történik a húsvéti misztérium hathatós megjelenítése,
üdvösségünk beteljesedése: opus redemptionis nostrae exercetur. Az
Eucharisztia építi/növeli az Egyház testét, és az eucharisztikus testből
táplálkozó hívőközösség átalakulva előkészíti a humanizált világot (a nagy
ostyát) a végső átalakulásra, megújulásra, amelyet a feltámadt Krisztus Lelke
visz véghez (1Kor 15).
A II.
vatikáni zsinat szerint (LG 8 és 9) az Egyház – kettős arcával - Isten
újszövetségi népe, amely „vándorolva járja útjait; a világ üldözi, Isten
vigasztalja; az Úr keresztjét és halálát hirdeti, amíg el nem jön (1Kor 11,26).
Megerősíti a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit
türelemmel és szeretettel legyőzze, és a valóságnak homályos képével ugyan,
mégis hűségesen kinyilvánítsa a világban Ura misztériumát, amíg végül is az meg
nem mutatkozik teljes világosságába.”
A
mindennapok misztikája
Ferenc
pápa legutóbbi, Örüljetek és ujjongjatok k. apostoli buzdítása,–
megmutatja az életszentség egyszerű evangéliumi útját. Miután
megvilágította a nyolc boldogság evangéliumi ösvényeit, Máté 25.
fejezete alapján felidézi az utolsó ítéletet (96–103). Így vezet rá a
minden kereszténynek ajánlott „mindennapok misztikájára”. Az igazságos
és irgalmas Bíró, a dicsőséges Krisztus aszerint állít bennünket jobbjára, vagy
baljára, hogy földi életünk során felismertük-e Őt legkisebb testvéreiben: „Amit
egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése