Évközi 16. hét hétfő
Az
angyal csak azt kérdezte Mária Magdolnától: „Miért sírsz?”, a Feltámadott
viszont azt is megkérdezte tőle: „Kit keresel?” Életünk legsötétebb éjszakái
után akkor kezd hajnalodni, amikor az Úr felteszi nekünk ezt a kérdést, s mi
megpróbálunk rá válaszolni. Amikor szembesülünk azzal, hogy a kép, amelyet
Jézusról alkottunk, a tegnapi, a halott Mester képe, s amikor megszületik
bennünk a készség, hogy ezt a képet elengedjük az igazi, a valódi Úr Krisztus
kedvéért, aki itt áll előttünk. Mert nemcsak a bűn lehet akadálya Krisztus
követésének, hanem a már megismerthez való görcsös ragaszkodás is, amely nem
engedi, hogy Krisztusban a dicsőség nagyobb fokát lássuk meg, pedig kegyelemről
kegyelemre kellene haladnunk.
Ő
azonban semmiféle szeretet címén nem engedi magát bezárni a tegnap világába,
nem engedi, hogy visszavigyük őt oda, ahol valaha együtt voltunk vele, hanem ő
akar magával vinni minket, egyre tovább, egyre magasabbra, az Atya házába, ahol
sok lakóhely van, s ahol nekünk is helyet készített. Ezért még valamivel segít,
hogy továbblépjünk: tanítványaihoz küld, az Egyház közösségébe, ahol
megvallhatjuk, hogy láttuk őt, az Urat, a feltámadott Krisztust. Az Egyház
közösség előtti tanúságtételünk hitelesíti vele való találkozásunkat és
teljessé teszi belé vetett hitünket.
Urunk Jézus, Te nem a tegnapi nap, hanem a ma,
a jelen pillanat Istene vagy, aki bénultságunkból, megkötözöttségünkből azzal
szabadítasz ki, hogy nevünkön szólítasz bennünket, mint jó Pásztor az ő juhait.
Köszönjük Neked, hogy e néven szólítás által újból és újból megismerteted magad
velünk, és képessé teszel minket, hogy ismét élő kapcsolatba lépjünk Veled. Ne
engedd, hogy a Tőled kapott tegnapi kegyelmek emlékei megkötözzenek, hanem adj,
kérünk, készséges szívet, hogy Szent Mária Magdolna példájára és közbenjárására
merjünk továbbhaladni azon az úton, melyre hívsz bennünket, s így betöltsük az
evangélium továbbadásában személyre szabott küldetésünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése