Évközi 16. hét szerda
Az
Isten által megszabadított Izrael útját emberi szempontból az Istennel szembeni
értetlenségek és zúgolódások osztják egy-egy szakaszra, Isten oldaláról nézve
viszont az ő újabb és újabb csodái, melyek által értetlen és zúgolódó népéről
gondoskodik. Az Ígéret földje felé haladó nép égből hullott kenyeret kap, amely
a mennyei Kenyérnek, az Eucharisztiának az előképe. Az égből alászállott Kenyér
nélkül lehetetlen végigjárni azt az utat, amely az örök hazába vezet. Ezért a
szentáldozáshoz való viszonyulásunk alapvető fontosságú a lelki élet útján. Ha
távol tartjuk magunkat az Eucharisztiától, éhen hal a lelkünk. De akkor is éhen
hal, ha méltatlanul vesszük, mintha közönséges kenyér volna, vagy szentségtörő
módon, bűnbánat és gyónás nélkül, halálos vétekkel a lelkünkben. Ilyenkor hiábavaló
az Eucharisztia vétele, mert nincs amit tápláljon bennünk, ezért az Úr testének
szentsége csak ítéletünkre és kárhozatunkra válik.
Amikor
a mai Evangéliumban a magvetőről szóló példabeszédet olvassuk, azt is
alkalmazhatjuk az Eucharisztiára mint az isteni élet magvetésére. Vajon mi
milyen föld vagyunk, áldozásról áldozásra hogyan fogadjuk s engedjük-e
kibontakozni magunkban örök dicsőségünk csíráját, Jézus Krisztus mennyei
életét? Miként készülünk az Eucharisztia vételére, és hogyan adunk hálát áldozás
után?
Urunk Jézus, Te elnéző vagy időnkénti
értetlenségünk iránt, hiszen a szentség útja felfoghatatlan az emberi értelem
számára, de kérünk, óvj meg a zúgolódás és elégedetlenkedés szellemétől, mely
nemcsak illetlenség, hanem szégyenletes szeretetlenség is Atyád gondviselő
szeretetével szemben. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy valahányszor eljössz
hozzánk a szentáldozásban, szentségi jelenléted ajándékáért hálát adva,
önátadásunkat megújítva valóban befogadjunk Téged, s így legyen erőnk mindig
tovább vándorolni az Ígéret földje, mennyei hazánk felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése