Szemlélődés és cselekvés: a szív bölcsessége – a pápa Úrangyala imádsága
Minden nap találjunk rá időt, hogy egy kicsit félrevonuljunk
Jézussal és meghallgassuk szavát, ugyanakkor szolgáljuk testvéreinket, fogadjuk
be a rászorulókat. Kövessük Mária és Márta példáját a szemlélődés és a
cselekvés útján – buzdította a híveket Ferenc pápa vasárnap délben, az
Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében.
Márta
kezével és Mária szívével szeressük és szolgáljuk testvéreinket, és ezzel a két
magatartással a béke és a reménység munkásaivá válunk – hangsúlyozta a pápa,
elemezve a vasárnapi evangéliumi szakaszt (vö. Lk 10,38-42), amelyben
Lukács evangelista Jézusnak Lázár nővérei, Márta és Mária otthonában tett
látogatását beszéli el.
Jézus szava mindennél fontosabb
A két
nővér fogadja az Urat, Mária leül lábához, hogy hallgassa szavait. Abbahagyja,
amivel éppen foglalatoskodott, hogy közel lehessen Jézushoz: nem akar lemaradni
egyetlen szaváról sem. Mindent félre kell tennünk, amikor Jézus eljön, hogy
meglátogasson minket életünkben, mert jelenléte és szava előbbre való minden
másnál – mutatott rá a pápa. Az Úr mindig meglep bennünket: amikor valóban
meghallgatjuk, a felhők eltűnnek, a kétségek átadják helyüket az igazságnak, a
félelmek a nyugalomnak, és az élet különböző helyzetei megfelelő módon
elrendeződnek. Az Úr, amikor eljön, mindig nekünk is elrendezi dolgainkat.
Minden nap töltsünk néhány percet Jézussal
A Jézus
lábainál ülő betániai Mária jelenetében Szent Lukács a hívő ember imádkozó
magatartását mutatja be, aki a Mester jelenlétében tudja, hogyan kell Őt
meghallgatni és összhangban lenni Ővele. Arról van szó, hogy napközben meg kell
egyszer állnunk és csöndben imába kell merülnünk néhány percig, hogy helyet
adjunk az Úrnak, aki „elhalad”, és meg kell találnunk a bátorságot ahhoz, hogy
egy kicsit Ővele „félrevonuljunk”, hogy azután hatékonyan visszatérjünk
mindennapi tevékenységeinkhez. Mária viselkedését dicsérve, aki „a jobbik részt
választotta”, Jézus mindnyájunknak ismétli: „Ne hagyd, hogy magával
sodorjanak a mindennapok tennivalói, hanem hallgasd mindenekelőtt az Úr
hangját, hogy jól végezd az élet által számodra kijelölt feladatokat”.
Márta a vendégszeretet példaképe
Azután
ott van a másik nővér, Márta. Szent Lukács úgy írja, hogy ő látta vendégül
Jézust. Talán Márta az idősebbik lánytestvér, nem tudjuk, de minden bizonnyal
rendelkezett a vendégszeretet karizmájával. Miközben Mária hallgatja Jézust,
Márta a vendég kiszolgálásával foglalatoskodik. Ezért mondja neki Jézus:
„Márta, Márta! Sok mindennel törődöl, sok minden nyugtalanít”. Ezekkel a
szavakkal Jézus természetesen nem akarja elítélni a szolgáló magatartást, hanem
inkább a nyugtalanságot, amely olykor kapcsolódik hozzá. Mi is osztozunk Szent
Márta aggodalmaiban, és példája nyomán arra törekszünk, hogy családunkban,
közösségeinkben megéljük a befogadást, a testvériséget, hogy mindenki „otthon”
érezhesse magát, különösen a kicsinyek és a szegények, amikor ajtónkon
kopogtatnak.
Egyeztessük össze a szemlélődést és a cselekvést
Az evangélium
ezen a vasárnapon tehát arra emlékeztet, hogy a szív bölcsessége éppen abban
áll, hogy össze tudja egyeztetni ezt a két elemet: a szemlélődést és a
cselekvést. Márta és Mária mutatják meg nekünk az utat. Ha meg akarjuk
ízlelni az élet örömét, akkor ezt a két magatartást kell egymáshoz kapcsolnunk:
egyrészt „Jézus lábánál ülni”, hogy meghallgassuk, miközben felfedi számunkra
minden dolog titkát; másrészt legyünk szolgálatkészek és készségesek a
vendégszeretetben, amikor Ő eljön és bekopogtat az ajtónkon, egy barát képében,
akinek szüksége van egy kis felüdülésre és testvériségre. Szükségünk van erre a
vendégszeretetre – hangsúlyozta a pápa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése