Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XLIV.
A szökés.
„Felkelt erre Jákob, tevékre tette gyermekeit és feleségeit, és elindult. Elvitte minden vagyonát is, a nyájait is, és mindenét, amit Paddam Arámban szerzett. és apjához, Izsákhoz igyekezett, Kánaán földjére. Abban az időben Lábán elment juhokat nyírni. Ez alatt Ráchel ellopta apja bálványait, Jákob pedig eltitkolta, hogy szökni akar. Miután Jákob, és mindene, amije volt, elmenekült, átkelt a folyóvízen, és Gileád hegye felé tartott, harmadnapra hírül vitték Lábánnak, hogy Jákob megszökött. Erre az maga mellé vette testvéreit, hét napig üldözte őket, és Gileád hegyén utol is érte. Isten azonban eljött az arám Lábánhoz álmában, és ezt mondta neki: Vigyázz, ne szólj Jákobnak se jót, se rosszat! Addigra Jákob a hegyen felütötte már a sátrát. Amikor Lábán a testvéreivel utolérte, ugyancsak Gileád hegyén ütötte fel a sátrát.” (31,17-25) Lábán kifogásolta Jákob szökését, biztosította arról, hogy ünnepélyes kíséretet adott volna a távozásukhoz. De Isten tilalmára hivatkozva nem akar se jót, se rosszat felhánytorgatni. Csak az ellopott bálványait követelte vissza. Ezt Ráchel követte el, de el is rejtette a tevenyeregbe, amin havibajára hivatkozva ülve maradt. Végül kibékültek és kőhalmot hordtak össze ennek jeléül. Ezért lett a neve Gileád: Tanú-domb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése