Elmélkedés a Család évében XLVII.

Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XLVII.



Testvéri kibékülés.



Amikor sántán átkelt újra a gázlón immár utolsónak, egyedül, az Istennel vívott hosszú küzdelem és győzelem után, megváltoztatott névvel, szinte más emberként tett már mindent. „Amint aztán felemelte szemét, látta, hogy megérkezik Ézsau és vele négyszáz ember. Erre különválasztotta Leának, Ráchelnek és a két szolgálónak gyermekeit, a két szolgálót és gyermekeit fölállította elől, Leát és gyermekeit a második helyen, Ráchelt és Józsefet pedig leghátul. Aztán eléjük állt, és hétszer földig hajtotta magát, amíg a bátyja közelébe ért. Erre Ézsau az öccse elé futott, megölelte, a nyakába borult, megcsókolta és sírt. Amikor aztán fölemelte szemét, meglátta az asszonyokat és gyermekeket. Így szólt: Kik ezek? Ő azt felelte: Ezek azok a gyermekek, akiket Isten nekem, szolgádnak ajándékozott. Erre közelebb jöttek a szolgálók és fiaik, és meghajtották magukat. Odament Lea is a gyermekeivel, és ők is meghajtották magukat. Végül odalépett József és Ráchel, és meghajtotta magát.Ézsau ekkor azt mondta: Mire való az a tábor, amellyel találkoztam? Ő azt felelte: Hogy kegyelmet találjak uram előtt! Ám Ézsau azt mondta: Van nekem mindenem bőven, öcsém! Ami a tied volt, maradjon csak a tied! De Jákob így szólt: Ne legyen úgy, kérlek, ha kegyelmet találtam szemedben, fogadd el ezt a kicsiny ajándékot kezemből, mert úgy néztem arcodra, mintha Isten arcát láttam volna. Légy hozzám kegyes, és fogadd el az áldást, amelyet neked hoztam, mert kegyes volt hozzám Isten, és mindenem megvan”. (Ter33,1-11) Csodaszép kibékülés! Isten útján járó emberek, igen súlyos sértettség után is így tudnak kiengesztelődni, ha megvan a belátás, az alázat és a kikönyörgött kegyelem.