Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2011. február 14., hétfő

Elmélkedés a Család évében XXXXVI.



Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXXVI.



Az égig érő létra.



„Jákob tehát elindult Beersebából és Hárán felé tartott. Eljutott egy helyre, és ott, amikor a nap leszállt, le akart pihenni. Fogott tehát egy ott heverő követ, a feje alá tette, és elaludt azon a helyen. Álmában azt látta, hogy egy létra áll a földön, a teteje pedig az eget éri, és Isten angyalai le és feljárkálnak rajta. Az Úr a létrára támaszkodott, és azt mondta neki: Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene és Izsáknak Istene! A földet, amelyen alszol, neked és utódodnak fogom adni. Annyi utódod lesz, mint a föld porszeme. Kiterjedsz nyugatra és keletre, északra és délre. Benned és utódodban nyer áldást a föld minden nemzetsége. Ím, e, én veled leszek és őrződ leszek, bárhová mégy, és visszahozlak erre a földre. Nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit mondtam! Amikor Jákob felébredt az álomból, így szólt: Valóban az Úr van ezen a helyen, és én nem is tudtam! Aztán megrémülve azt mondta: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza, és a menny kapuja! Ezért Jákob, amikor reggel felkelt, fogta a követ, amelyet a feje alá rakott, és felállította emlékjelül, majd olajat öntött rá. Azt a várost pedig elnevezte Bételnek (Isten háza) azelőtt Lizának hívták. Fogadalmat is tett Jákob, ezekkel a szavakkal: Ha velem lesz az Úr és megőriz az úton, amelyen járok, ha ad nekem kenyeret, amit megeszem, és ruhát, amit fölveszek, s ha visszatérek atyám házába: az Úr lesz az én Istenem. Ezt a követ pedig, amelyet emlékjelül ideállítottam, Isten házának fogják hívni, és neked áldozom a tizedét mindannak, amit adsz majd nekem”. (Ter 28,10-22) Ilyen kitüntető látomást kapott Jákob választottsága jeléül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése