Elmélkedés a Család évében
II János Pál pápa apostoli buzdítása alapján
XXXXVIII.
A csalafinta örömapa.
Amikor aztán utolsó napig letelt a szerződésben közösen elfogadott idő, Jákob „így szólt Lábánhoz: Add ki nekem a feleségemet, mert letelt már az idő, hadd menjek be hozzá!”(21) Jákobnak igaza volt: becsületesen dolgozott menyasszonyáért, hősiesen állta a tiszta hűség próbáját, el kellett jönnie a napnak, amit Isten így jellemzett annak idején Ádám szavaival, amikor a testéből csontból megalkotta Éva testét, lelket lehelt bele, és reggel odavezette őt Ádámhoz: „Ez végre csont az én csontomból, és hús az én húsomból! Legyen a neve feleség (isa), mert a férfiból (is) vétetett. Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”.(Ter 2,23-24) Az egymásra találás, a tiszta és csak a másikat szolgáló boldogító szeretet Isten akarata, tehát nemcsak nem bűn, hanem házastársi kötelesség. Ezt fejezi ki a bemenni hozzá, és csak hozzá, egy testté válni vele és el nem választódni tőle soha senki kedvéért. Ezzel az egybekeléssel a lány már nem szüleihez tartozik, hanem a férjéhez. Az összes lakost meghívta Lábán a menyegzőre. Mindenki boldog volt, csak Jákob nem és Ráchel sem. Ráchel biztosan végigsírta a délutánt és az éjszakát, Jákob pedig hajnali fénynél felébredve látta meg fátyol nélkül, hogy Lea lett a felesége. Dühösen futott Lábánhoz: „Mit tettél velem?” Lábán: A mi vidékünkön nem szokás a fiatalabb lányt férjhez adni. Töltsd ki a hét lakodalmas napot, akkor megkapod Ráchelt, és újabb hét esztendős munkával megveszed Leát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése