Évközi 7. hét csütörtök
Sir 5,1-10; Mk 9,41-50
„Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek”
Jézus rámutatott a mai evangéliumi részletben arra, hogy az emberi közösség, a nagycsalád kegyelemmel megszentelt életét megronthatják más okok, az ember életének leghasznosabb tényezői is. Az egyéni szenvedésektől való félelem, az érvényesülés, a mások fölé emelkedés ösztönös vágya, a más közösségek esetleges nagyobb sikere mind-mind az egyetlen nagy erénynek, a szeretetnek a kárát okozhatják. A belső sérülések, amelyek nyilvánosságra jutva rontják a szeretet világát, nem egyedüli bajt okozó kellemetlenségek. Vannak más komoly bűnveszélyek, bűnforrások is. Ezeket sorolja fel az Úr ma felolvasott beszédében. Az Úr a botrányokról beszél. A botrányt így fogalmazták meg régen: Kevésbé helyes mondás vagy tett, amely alkalmat teremt másnak a vétkezésre. Mivel az ártatlan gyermeki lélek tapasztalatlan, azért igen könnyen követ olyan példát, amelyet az általa nagynak és tökéletesnek tartott felnőtteknél tapasztal. Jézus tehát ezt az ártatlan, romlatlan gyermekvilágot védi mindenek előtt. Még az általános vélekedés is azt tartja: „Az emberi lélek természeténél fogva keresztény”. Keresztény, tehát Krisztushoz tartozó, vele rokon. Nem szabad megütközni azon, hogy a szelíd és alázatos szívű Jézus az ilyen ártatlan gyermeklelket elrontó, bűnös szokásra csábító, kristálytiszta kis világát otromba elefántként tönkretevő felnőttet így ítéli el: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék”. (Mk 9,42) Jézus a teremtő Isten leggyönyörűbb, leghasznosabb ajándékát hozza példának, az emberi testet. Ami rajtunk szép, kecses, hasznos, művészi alkotás, az is lehet bűnre csábító, serkentő alkalom. Az ügyes, mozgékony, mégis erős emberi kéz. Keményen dolgozik, lágyan simogatja hitvesét, cirógatja csimpaszkodó kicsinyeit: a biztonság és gyengédség csodaszép kibontakozása. Mitől lesz vad és hirtelen? Attól, hogy a lélek megváltozik, hasonló próbál lenni mások felé, de a már elajándékozott érzelmek, mozdulatok csak gabalyodnak. Aztán még bonyolultabb lesz a láb kísértése, a szemek villanása. S egyszer eljut a tétova gondolat oda: valóban jobb lett volna keményen rendet teremteni érzékein világában a kezdet kezdetén. Nem is a testedet kell megcsonkítanod, hanem a rendetlenül ébredő vágyakat.„Jó a só, de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek” (50) a szerelem maradjon változatlan csodavilág, és akkor a béke beteljesül, az is igazi érték marad.
Sir 5,1-10; Mk 9,41-50
„Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek”
Jézus rámutatott a mai evangéliumi részletben arra, hogy az emberi közösség, a nagycsalád kegyelemmel megszentelt életét megronthatják más okok, az ember életének leghasznosabb tényezői is. Az egyéni szenvedésektől való félelem, az érvényesülés, a mások fölé emelkedés ösztönös vágya, a más közösségek esetleges nagyobb sikere mind-mind az egyetlen nagy erénynek, a szeretetnek a kárát okozhatják. A belső sérülések, amelyek nyilvánosságra jutva rontják a szeretet világát, nem egyedüli bajt okozó kellemetlenségek. Vannak más komoly bűnveszélyek, bűnforrások is. Ezeket sorolja fel az Úr ma felolvasott beszédében. Az Úr a botrányokról beszél. A botrányt így fogalmazták meg régen: Kevésbé helyes mondás vagy tett, amely alkalmat teremt másnak a vétkezésre. Mivel az ártatlan gyermeki lélek tapasztalatlan, azért igen könnyen követ olyan példát, amelyet az általa nagynak és tökéletesnek tartott felnőtteknél tapasztal. Jézus tehát ezt az ártatlan, romlatlan gyermekvilágot védi mindenek előtt. Még az általános vélekedés is azt tartja: „Az emberi lélek természeténél fogva keresztény”. Keresztény, tehát Krisztushoz tartozó, vele rokon. Nem szabad megütközni azon, hogy a szelíd és alázatos szívű Jézus az ilyen ártatlan gyermeklelket elrontó, bűnös szokásra csábító, kristálytiszta kis világát otromba elefántként tönkretevő felnőttet így ítéli el: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék”. (Mk 9,42) Jézus a teremtő Isten leggyönyörűbb, leghasznosabb ajándékát hozza példának, az emberi testet. Ami rajtunk szép, kecses, hasznos, művészi alkotás, az is lehet bűnre csábító, serkentő alkalom. Az ügyes, mozgékony, mégis erős emberi kéz. Keményen dolgozik, lágyan simogatja hitvesét, cirógatja csimpaszkodó kicsinyeit: a biztonság és gyengédség csodaszép kibontakozása. Mitől lesz vad és hirtelen? Attól, hogy a lélek megváltozik, hasonló próbál lenni mások felé, de a már elajándékozott érzelmek, mozdulatok csak gabalyodnak. Aztán még bonyolultabb lesz a láb kísértése, a szemek villanása. S egyszer eljut a tétova gondolat oda: valóban jobb lett volna keményen rendet teremteni érzékein világában a kezdet kezdetén. Nem is a testedet kell megcsonkítanod, hanem a rendetlenül ébredő vágyakat.„Jó a só, de ha a só sótlanná válik, mivel adtok ízt neki? Legyen só bennetek, és legyen békesség köztetek” (50) a szerelem maradjon változatlan csodavilág, és akkor a béke beteljesül, az is igazi érték marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése