Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. május 21., kedd

Évközi 7. hét kedd



Évközi 7. hét kedd

Sir 2,1-13; Mk 9,30-37

Mi mindent nem értettek az apostolok?

„Ezután eltávoztak onnan, és átmentek Galileán; ő azonban nem akarta, hogy valaki megtudja ezt. Közben pedig oktatta tanítványait, és elmondta nekik, hogy az emberfiát az emberek kezébe adják, megölik őt, de miután megölték, harmadnapra feltámad. Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.”(Mk 9,30-32) Ebből mit nem értettek az apostolok? Az emberölést, vagyis a gyilkosságot egészen biztosan értették. Ismerték a Bibliából Kain tettét. Tudták, hogy a kedves, szelíd fiatalembert, saját öccsét irigységből ölte meg. Nem tudta elviselni, hogy nemcsak a szülei és józan környezete, kutyái, macskái félnek tőle, hanem még Isten is elfordult az áldozatától. Ismerték a saját korukból is a gyilkosságot: Néhány pénzdarabért, ruháért, sértésért könnyen öltek a haramiák. Sőt a fejedelem, Heródes is gyilkolt egy táncosnő kedvéért. Az apostolok azt nem értették, hogy Jézust, aki a legjobb ember, Istenember, a Második Isteni Személy, aki mindenkivel csak jót tesz, ki és miért lesz hajlandó őt megölni? Aztán hogyan támad föl a halottak közül? Kérdezni viszont nem merték, mert Pétert is megfedte, amikor első ízben beszélt a haláláról. (Mt 16,21-23) Megérkeztek Kafarnaumba. Amikor már a házban volt, megkérdezte őket: Miről beszélgettetek az úton? Azok csak hallgattak, mert az úton arról tanakodtak, hogy ki a legnagyobb közülük? Ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és azt mondta nekik: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki közül az utolsó, és mindegyiknek a szolgája”.(Mk 9,33-35) Ezt a tanítást sem értették. Az előkelőbb díszesebb helyekre ült a lakomákon, hajlongtak előtte. Nem értették, hogy Isten alapvető parancsa, hogy igyekezzék minél több jót tenni mindenkivel, aki a végcélba érve a legnagyobb dicsőséget akarja megkapni a jutalmat osztó Istentől: Mindenki annyit kap az örök dicsőségből, amennyit itt a földön mások boldogításával, tehát szolgálatával kiérdemelt. Lám, Jézus mindenkiért szenvedni fog és meg is hal.„Majd odahívott egy gyermeket, közéjük állította, magához ölelte, és azt mondta nekik: Aki egy ilyen gyermeket befogad az én nevemben engem fogad be, és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött”. (36-37) Az embert teremtő Isten ezt hangsúlyozta a felnőtt embereknek:„Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a földet”(Ter 1,28) A magas végzettségű emberek közül ki érti meg ezt a jézusi irányelvet? Kellene az Isten-teremtette arany, ezüst, föld, víz, rang, egészség, hosszú élet, de a gyerek, akiért Isten termékennyé tette mind a nő, mind a férfi testét, az nem kell. Isten nem fog megváltozni. Elvész a boldogság, értetlen emberek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése