Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. május 22., szerda

Évközi 7. hét szerda



Évközi 7. hét szerda

Sir 4,12-22;Mk 9,38-40

„Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz”

Az apostolok igen nagy kitüntetésben részesültek, amikor Jézus kiválasztotta őket, hogy tanítványok, majd fő-tanítványok, azaz apostolok legyenek. Ők is, mint a zsidók népének nagyobbik része nagyon várták a Messiás eljövetelét. Ha nem is voltak olyan előnyös helyzetben, mint az írástudók, akiket iskolába járattak tehetős szüleik, ahol nem csak írni és olvasni tanulták az ősi héber betűket, hanem megtanulták azt is, hogy az ószövetségi Szentírás kizárólag mássalhangzós szövegébe milyen magánhangzókat kell beolvasni, ezek a szent szövegek mit jelentenek. Magyarázták nekik az egyes könyvek tartalmát is. Szóltak az íróikról, a történelmi körülményekről. Ismerték Dániel próféta fogságban írt könyvét és benne a Megváltó születésének viszonylag pontos dátumát is. (Dán 9,23-27) Az apostolok nem jártak a rabbi képző iskolába, de a helyi zsinagógákban mindig hallgatták végzett rabbik vagy műveltebb férfiak bibliai felolvasását, szentírás-magyarázatát. Voltak társadalmi mozgalmak, szerveződtek csoportok, hogy ha jelt ad a Messiás, ők mögéje álljanak fegyveres harcra készen. Sőt akadtak abban az időben önjelölt messiások is. Jézus is választott ilyen buzgó fegyverest (lásd Lk 6,15)- Amikor híre futott, hogy valami új próféta a Messiás eljöttét hirdeti Júdeában a Jordán partján, a galileai férfiak is igyekeztek felkeresni és meghallgatni. Így hallottak Keresztelő Jánostól a Jordán partján sétáló Jézusról: „íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”. (Jn 1,29) János és András Jézus mögé álltak, amíg ő meg nem hívta őket szállására. Aztán János a bátyját, Jakabot, András pedig az öccsét, Simont vitte magával másnap Jézushoz. Kis idő múlva ezt a négy férfit szülőföldjükről, Betszaidából hívta meg követésére, majd később a tizenkettő főtanítvány közé, a kis csapat élére választotta őket. János lett „az Úr szeretett tanítványa”, bátyja az első apostol-vértanú. Minden rendkívüli eseményben részt kaptak. Merték azt kérni, hogy Jézusjövendő országában ők lehessenek a miniszterek. Talán erre a kitüntető jézusi szeretetre volt féltékeny János apostol, amikor a mai evangélium élményét tette szóvá Mesterénél: „Mester! Láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űz, de nem követ minket. Megtiltottuk neki. Jézus azt felelte: Ne tiltsátok meg neki! Mert senki, aki az én nevemben csodát tesz, nem fog engem egyhamar szidalmazni. Hiszen aki nincs ellenetek, veletek van”.(Mk 9,38-40) a bölcsesség és a szeretet tárháza Jézus szentséges Szíve. A mi szívünknek sokat kell tanulnia e Szentséges Szívtől, amíg hozzá hasonulunk, és megértjük, hogy az „Ő Szíve minden szív királya és középpontja”A földön Jézusnál a nagy iskolát feltétlen ki kell járnunk: a teljes önzetlenségét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése