Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2013. május 25., szombat

Évközi 7.hét szombat



Évközi 7.hét szombat

Sir 17,1.13; Mk 10,13-16

„Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám!”

A mai evangélium arra a csodálatos szeretetre világít rá, amelyet Urunk, Jézus érzett és érez egészen biztosan ma is a gyerekek iránt. Íme, a történet: „Ekkor kisgyerekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: Hagyjátok a kisgyerekeket, hadd jöjjenek hozzám, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony mondom nektek, aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda. Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket”. (Mk 10,3-16) Az édesanya és karján a kisbaba gyönyörű kép. A Teremtő Isten, az élet Ura, gyengéden tartja föléjük kezét, adja rájuk áldását. Én ezt éreztem gyerekkorom óta, amikor az emberek teremtését adja elő a Szentírás legelső fejezete: „Majd azt mondta Isten: Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra”! (Ter 1,26) „Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet!”(27-28) a teremtés csúcsa: Gyönyörű családi kép, amelyet írásban maga Isten festett. Szent az ősminta, a Szentháromság, és szent a teremtés csúcsa, az emberi család. A sátán mindig átkozott, de legátkozottabb, amikor földi csatlósaival a családot tönkreteszi. Vagy hatvan éve hittanórára mentem. A terem ajtaja előtt egy csipet kislány állt és nézett rám tündér-tiszta szemével: „Tisztelendő Bácsi! Úgy-e, én is bemehetek!” „Be vagy íratva, aranyosom?” Eltört a világ legdrágább mécsese, felsírt az imént mosolygó ajak és szempár: „Nem vagyok beíratva, de én is szeretem a Jézuskát!” Álltam kővé meredve. Bizonyára bent ül egy pedagógus, aki engem ellenőriz. Ha ezt a kisaranyost, Jézus kedvencét beviszem, azonnal elveszik tőlem az egész városra szóló hitoktatói engedélyemet. De én ennek a gyermeki rajongó hitvallásnak és szeretetnek gyilkosa nem leszek! Gyere, aranyosom! Bámulatos: Nem ült benn ellenőr! Jézus nagyon szigorú lesz, ha a számadás elkezdődik: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsik közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék!”(Mk 9,42)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése