Húsvét 4. hete szerda
ApCsel 12,24-13,5a, Jn 12,44-50
„Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon”
Szent János apostol is várta a Messiást, mint minden komoly istenhívő az ő férfivá válása idején. Keresztelő János fellépése azonnal Júdeába vonzotta: Nekem mellette kell lennem, ott van a helyem! Hátha ő a Messiás! Tanulnom kell tőle, hiszen a Messiás a világot jön megváltani az elnyomóktól. Rajtunk, Izrael fiain keresztül hozza Isten országát minden népnek. Amikor már Jézus evangéliumát írja, a nevét szinte soha sem írja le. „Ő a tanítvány, akit szeretett Jézus”(Jn 13,23) Pedig Jézus szenvedése előtti hetekben is bízott a messiási világbirodalomban, és bátyjával, Jakabbal, főminiszterek szerettek volna lenni. Ezt édesanyjukon keresztül elég erőszakosan kérték Jézustól (Mt 20,20-23) Jézus nyilvános működése végén Izajás próféta szavaival összegezi küldetését: „Nem tudtak hinni, mert Izajás ezt is megmondta: Vakká tette a szemüket és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket” (Iz 6,9-10) El tudom képzelni a szeretett tanítvány megrökönyödését: Íme, sok főember is hisz Jézusban, de nem merik kimondani, mert félnek a többi főembertől, akik gyűlölik Jézust. A Mester pedig döntésre szólít fel mindenkit: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem”. (Jn 12,44-50) Talán János is akkor döbbent rá, hogy milyen sötétségben élnek azok, akik csupán a földet látják. Ezért kezdte el az evangéliumát ezekkel a szavakkal: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. És az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(Jn 1,1-5.14) Nem kellene felülvizsgálni azt a főbenjáró tévedést, hogy a hit fényében élt középkort miért mondja az isten nélküli világ sötét középkornak? Hogy lehetséges az örök világosságot tagadó Újkort felvilágosodás korának nevezni?
ApCsel 12,24-13,5a, Jn 12,44-50
„Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon”
Szent János apostol is várta a Messiást, mint minden komoly istenhívő az ő férfivá válása idején. Keresztelő János fellépése azonnal Júdeába vonzotta: Nekem mellette kell lennem, ott van a helyem! Hátha ő a Messiás! Tanulnom kell tőle, hiszen a Messiás a világot jön megváltani az elnyomóktól. Rajtunk, Izrael fiain keresztül hozza Isten országát minden népnek. Amikor már Jézus evangéliumát írja, a nevét szinte soha sem írja le. „Ő a tanítvány, akit szeretett Jézus”(Jn 13,23) Pedig Jézus szenvedése előtti hetekben is bízott a messiási világbirodalomban, és bátyjával, Jakabbal, főminiszterek szerettek volna lenni. Ezt édesanyjukon keresztül elég erőszakosan kérték Jézustól (Mt 20,20-23) Jézus nyilvános működése végén Izajás próféta szavaival összegezi küldetését: „Nem tudtak hinni, mert Izajás ezt is megmondta: Vakká tette a szemüket és megkeményítette szívüket, hogy ne lássanak a szemükkel, és ne értsenek a szívükkel, nehogy megtérjenek és meggyógyítsam őket” (Iz 6,9-10) El tudom képzelni a szeretett tanítvány megrökönyödését: Íme, sok főember is hisz Jézusban, de nem merik kimondani, mert félnek a többi főembertől, akik gyűlölik Jézust. A Mester pedig döntésre szólít fel mindenkit: „Aki hisz bennem, nem bennem hisz, hanem abban, aki küldött engem. És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem. Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot. Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon. Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött engem, az Atya, ő parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. Tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát én beszélek, úgy mondom el, ahogy az Atya mondta nekem”. (Jn 12,44-50) Talán János is akkor döbbent rá, hogy milyen sötétségben élnek azok, akik csupán a földet látják. Ezért kezdte el az evangéliumát ezekkel a szavakkal: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt föl nem fogta. És az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal”(Jn 1,1-5.14) Nem kellene felülvizsgálni azt a főbenjáró tévedést, hogy a hit fényében élt középkort miért mondja az isten nélküli világ sötét középkornak? Hogy lehetséges az örök világosságot tagadó Újkort felvilágosodás korának nevezni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése