Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. május 11., vasárnap

Húsvét 4. vasárnapja



Húsvét 4. vasárnapja

ApCsel 2,14a.36-41; 1Pét 2,20b-25; Jn 10,1-10

„Én vagyok az ajtó a juhok számára”

„Bizony, bizony mondom nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára.Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki és bejár, s legelőre talál”(Jn 10,7-9) Az Anyaszentegyház a húsvét negyedik vasárnapján Jó Pásztorát, Jézus Krisztust, mint egyetlen igazán jó Pásztort ünnepli. Akik hozzám hasonló korúak, vagy legalább még a liturgikus reform előtt jártak templomba, úgy tanulták, hogy húsvét után a harmadik vasárnap a Jó Pásztor vasárnapja. Most húsvét negyedik vasárnapját emlegetjük, de ugyanazt a vasárnapot tartjuk, és nem húsvét utániként emlegetünk. Ebben a megjelölésben is benne van a tudatosítás szándéka: Az az Egyház igazi jó Pásztora, aki meghalt érte és istenségét igazolva fel is támadt. Amikor Jézus megkérdezte tanítványait: „és ti kinek tartotok engem? Simon Péter válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,15-16) Jézus ez után elmondja, hogy új Egyházat épít, bárányait abba gyűjti össze. Ennek sziklaalapja Péter lesz. Ez az új Ház az egész földet befedő szellemi épület. Falai a színtiszta igazság és az önzetlen szeretet. Péter és összes utódja a római pápai székben a láthatatlanul köztünk élő Jézus Krisztust képviselik. Az Úr Péterre és utódaira bízta valamennyi juhát. (Jn 21,15-18) Minden bárány Jézusé: sem a pápának, sem a püspököknek, sem a plébánosoknak nincsenek juhai. Azok pedig, akik Jézustól elvesznek egy vagy több hívőt, áll rájuk Jézus szava: „Akik előttem jöttek, azok tolvajok és rablók”. Ezekiel próféta beszél róluk: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették!”(Ez 34,2)„Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki és bejár, s legelőre talál. A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen”. (Jn 10,9-10) Jézus a megkerülhetetlen ajtó: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam”. (Jn 14,6) a mennyországba, ahol az üdvözült lelkek, majd a feltámadtak látni fogják Istent színről színre, kizárólag csak Jézuson, az Ő halálán és feltámadásán keresztül lehet bejutni. Minap olvastuk Jézus szavait: „Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életért” (51)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése