Dr. Udvardy György püspök

Dr. Udvardy György püspök
Pécsi Egyházmegye

2014. július 18., péntek

Engedelmesség 3.



Engedelmesség

harmadik rész

Az ószövetségi törvény megtartása Isten áldásának a feltétele: „Ha tehát engedelmeskedtek parancsaimnak, amelyeket ma meghagyok nektek, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és szolgáljatok neki teljes szívetekkel és teljes lelketekkel, akkor megadja földeteknek a korai és késői esőt, s betakarítotok gabonát, bort és olajat, a mezőről pedig szénát, hogy elláthassátok a jószágot és ti magatok is ehessetek és jóllakjatok. Vigyázatok, hogy meg ne tévedjen valahogy szívetek, és el ne pártoljatok az Úrtól, és más isteneket ne szolgáljatok, s ne imádjatok, hogy meg ne haragudjék az Úr, s be ne zárja az eget”(Mtörv 11,13-17) A zsoltárokban úgy emlékeznek a Törvényre, mint Isten nagy ajándékára, és a szeretetből fakadó engedelmesség forrására: „Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartsuk jutalma bőséges”(Zsolt 19,8-13)

Az Újszövetségben Krisztus a példaképünk

Az engedelmesség ószövetségi dicséretei ellenére Isten sokszor kifogásolta népe lázadozását: „Emberfia, elküldelek téged Izrael fiaihoz, a pártütő nemzethez, amely eltávozott tőlem; ők és atyáik mind a mai napig megszegték szövetségemet. Kemény arcúak és megátalkodott szívűek fiaik is, akikhez küldelek. Mondjad tehát nekik: így szól az Úr Isten! Hátha még ők is meghallják, és elhagyják bűneiket. Mert ellenszegülő ház ez, de tudják meg, hogy próféta van közöttük!” (Ez 2,3-5) Még korábban ugyanezt mondja Izajás próféta is: „Halljátok, egek, és figyelj füleddel, föld, mert az Úr szól: Fiakat neveltem és felmagasztaltam, ők azonban elpártoltak tőlem. Az ökör megismeri gazdáját, és a szamár urának jászlát, Izrael azonban nem ismer engem, népem nem ért meg” (Iz 1,2-3) Szent Pál, aki maga is törvénytudó, törvénytisztelő zsidó volt megtérése előtt, megvallja:„Ha tehát zsidó a neved, s megnyugvást találsz a törvényben, és dicsekvésed az Isten, ismered akaratát, felismered a hasznosabbat, mert a törvény által oktatást nyertél, és azt hiszed, hogy a vakoknak vezetője, a sötétségben levők világossága, az oktalanok oktatója, a kisdedek nevelője vagy, aki megkaptad a törvényben a tudás és az igazság formáját, nos tehát te, aki mást tanítasz, önmagadat Nem tanítod? Aki másnak tanítod, hogy nem szabad lopni, te lopsz? Aki kérkedsz a törvénnyel, a törvény megszegésével gyalázod az Istent? Miattatok káromolják Isten nevét a pogányok között, amint írva van” (Róm 2,17-24) Aztán megállapítja, hogy a zsidók nem különbek a pogány görögöknél: „Az imént bizonyítottuk be, hogy a zsidók és a görögök mind bűn alatt vannak, amint írva van: nincs egy igaz ember sem, nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent, mindnyájan eltévedtek és egyaránt haszontalanok lettek, nincs, aki jót tenne, nincs egyetlen egy sem” (3,9-12) így lesz mindenkire érvényes, hogy bűnös mindenki: „Isten ugyanis mindenkit engedetlenségbe zárt, hogy mindenkin könyörüljön”. (11,32) Az ember rabszolgája a bűnnek: „Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én azonban testi vagyok, rabszolgája a bűnnek. Magam sem értem, hogy mit teszek. Mert nem azt teszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök”. (7,14-15) Hogy sikerüljön az embernek ennek ellenére is megtalálni szíve mélyén a törvényt, ahhoz új életforma kell:„íme, jönnek napok, mondja az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor megfogtam kezüket, hogy kihozzam őket Egyiptom földjéről; azt a szövetségemet ők bontották föl, pedig én voltam az Uruk, mondja az Úr. Hanem az lesz az a szövetség, amelyet Izrael házával kötök azok után a napok után mondja az Úr, törvényemet
a belsejükbe adom és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek”(Jer 31,31 -33)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése